U16 Tóth Kálmán nyártól a Vasas Kubala Akadémia játékosa

Tóth Kálmán négy évesen kezdte pályafutását Budaörsön, ami azért nem meglepő, hiszen a játékos nagypapája - Tóth Kálmán - olimpiai ezüstérmes labdarúgó, ennél nagyobb motiváció pedig nem is lehet egy fiatal életében. Kálmán - többek között - megfordult a Ferencváros, a Budapest Honvéd FC és az UTE csapataiban is, az idei évtől pedig a Vasas Kubala Akadémia labdarúgója.

-Korábban már futballoztam itt, de - bár nagyon szerettem itt játszani - sajnos akkor még a távolság miatt ez nehezen volt megoldható. Az Akadémiát nagyon jól ismerem, ezért nem volt kérdés, hogy ezt a klubot választom. A Vasas Kubala Akadémia saját rendezésű programján, a Farkas János Tornán már sikerült bemutatkoznom, valamint a nyár folyamán több felkészülési mérkőzésen is játéklehetőséget kaptam. A csapattársaimat elég jól ismerem, sokukkal már játszottam is együtt, valamint barátokat is tudhatok a csapatban, ezért a beilleszkedés nem volt nehéz számomra. A célom nem más, mint az, hogy alapember legyek az U16-os korosztályban és megnyerjük a bajnokságot!

2017.09.06. 16:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu