U16 Tóth Mihály értékelte csapata FTC elleni mérkőzését

Vasas Kubala Akadémia – Ferencvárosi TC 0:1 (0:0)

Illovszky Rudolf Stadion 2017.05.06. 11:00 óra

Összeállítás: Bánfalvi – Kovács Dávid, Vékony, Oláh – Rétyi, Ziegler, Golda, Kukucska – Dombai, Pataki, Krivács

Cserék: Tóth, Benyó, Kovács Dominik, Singh, Puskás

Vezetőedző: Tóth Mihály

Érthetetlenül álltam az előtt, hogy sorozatban ez volt a harmadik mérkőzésünk, ahol az ellenfelünk kezdte jól az első félidőt és mi csak rohantunk és későn reagáltunk a kialakult játékszituációkra. Sajnos el kell ismernem, hogy az általam megálmodott taktikai felállás abszolút nem működött és a rossz helyezkedéseink miatt, több alkalommal helyzetbe került az ellenfelünk. A 20. perc környékén  kényszerű cserét kellett végrehajtanom és lehet, hogy  ez is megzavarta a játékosaim fejét. 

A 2. félidőt  koncentráltabban kezdtük, több esetben helyzetekig jutottunk, viszont az FTC szerezte meg a vezetést a 70. percben. Mindent egy lapra feltéve próbáltunk rohamozni és támadásokat felépíteni, de ezen a napon súlytalanok voltunk, mind a párharcokban és mind a játékban. Ettől függetlenül egy tipikus egygólos mérkőzést vesztettünk el, ahol akár mi is megszerezhettük volna a győztes gólt.

Az egész meccset összegezve el kell ismerni, hogy ellenfelünk ezen a meccsen fölénk tudott nőni és ezért szerezte meg a 3 pontot. A csapatomat tekintve pedig csalódásként éltem meg, hogy a bekapott gól után sokan már fejben feladták, ami elfogadhatatlan számomra. Remélem ez csak erre a 90 percre szólt és a következő játéknapon javítunk!

Hajrá Vasas Kubala!

2017.05.08. 13:14

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu