VKLA U11: Bozsik torna beszámoló

U11 Bozsik torna 2016.03.20.

UTE, Bánka Kristóf sporttelep, Fiumei út.

A hétvégén, a tavasz második, soron következő Bozsik tornája került megrendezésre az UTE szervezésében. A mostani alkalommal úgy tűnt, hogy könnyebb mérkőzések várnak a csapatra, de sajnos a papírforma ránk cáfolt! Az előzetes sorsolásnak megfelelően a Mészöly FS., a Honvéd, a Csepel-Halászi, és a BVSC csapatai ellen léptünk pályára.

Bár az előzetes várakozásoknak megfelelően kezdtük a tornát, és egy meglehetősen magabiztos győzelmet arattunk a Mészölyösök ellen, de sajnos a folytatásban már elmaradt a siker, és egy nem túl veretes teljesítménnyel rukkoltunk elő! A tornára kilátogató szülők, illetve szimpatizánsok azt láthatták, hogy rengeteg helyzetet dolgozunk ki, és minden mérkőzésünket meddő mezőnyfölényben játsszuk, de sajnos a helyzeteink nagy részét újfent kihasználatlanul hagyjuk. Ezzel ellentétben hátul figyelmetlenül és nem megfelelő koncentráltsággal igyekeztünk meghiúsítani ellenfeleink gólszerzési lehetőségeit, aminek következtében sajnos gólokat adományoztunk részükre. Nem állíthatjuk a csapatról, hogy nem megfelelő akarással játszottak volna a srácok, de sajnos most ezt kevésnek bizonyult a pontatlanságunkkal és legfőként a körülményességünkkel szemben.

Sajnos a mai napon nyújtott teljesítménnyel nem vagyok maradéktalanul elégedett, és van még mit gyakorolnunk, legfőként a jövő hétvégi stuttgarti torna szempontjából. Ellenfeleinknek szokás szerint további sok sikert kívánok!

Hajrá Vasas Kubala Akadémia!

Eredmények:

Mészöly – Vasas Kubala Akadémia 0 – 4 Gólszerzők: Burger B., Forgó M., Holdas (2)

Vasas Kubala Akadémia–Honvéd 1–3 Gólszerzők: Holdas J.

Csepel – Vasas Kubala Akadémia 2 – 2 Gólszerző: Farkas B., Necula K.

Vasas Kubala Akadémia – BVSC 2 – 0 Gólszerzők: Forgó M. (2)

Játékosok:

Csaplár G. – Vass L., Necula K., Farkas B., Kovács I., Burger B., Forgó M., Kósa M., Holdas J., Kis D.

2016.03.25. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu