U12 U12 - Angyal Péter: A második félidő igazi kis rangadóra hasonlított

U12

Vasas Kubala Akadémia - Újpest FC 6-4 (2-2)

1139 Budapest, Fáy utca 58., 2018.03.22., csütörtök 17.30

Összeállítás: Király – Bozzai, Bárány – Simon, Milencovici, Kovács I. – Vas, Kovács P., Zámbó

Cserék: Szabó, Almeida, Vajda, Szili, Paksai

Gólszerzők: Kovács P. (3), Vajda (2), Simon

Angyal Péter, vezetőedző:

-Kényelmes tempóban kezdtünk a mérkőzést, de így is vezetést szerzett a csapatunk. Az első félidő második felében átadtuk a kezdeményezést az Újpest FC együttesének, akik még a félidő vége előtt egyenlíteni tudtak. A második játékrész elejére sem sikerült igazán felpörögni, így az újpestiek meg is szerezték a vezetést. A kapott gól után megváltozott a mérkőzés sebessége, ennek köszönhetően egy jóiramú, harcos második félidőt láthattunk. Mindkét csapat győzelemre játszott, de támadóink könyörtelenül kihasználták az adódó lehetőségeket, így a találkozó vége a mi javunkra billent. Amikor védekezésünk fegyelmezett volt és a szereléseink kemények, akkor uraltuk a mérkőzést, de amint egy kicsit kényelmesebben játszottunk, azt egyből kihasználta ellenfelünk. Tanulunk az ilyen meccsekből is, hiszen fontos, hogy minden pillanatban a maximumot nyújtsuk a pályán. Az kevés, ha csak 3-4 ember hajtja végig a mérkőzés minden percét, de a győzelemhez mindenképp gratulálok a csapatnak.

Hajrá Vasas Kubala!

2018.03.23. 14:25

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu