U14 U14 - Hámori Ferenc: Csapatjátékban nagyon sokat fejlődtünk

A 2017-es esztendő befejeztével számot vetettünk akadémiai korosztályainknál. Kíváncsiak voltunk, vezetőedzőink milyen tervekkel vágtak neki nyáron a munkának, miként élték meg az őszi szezon legfontosabb pillanatait, illetve a tavaszi szezon előtt melyek a legfontosabb célok. Ezúttal Hámori Ferenc, az U14-es korosztály vezetőedzője osztotta meg velünk gondolatait.

A nyári felkészülési időszakban milyen konkrét tervekkel kezdtétek meg az őszi szezont megelőző munkát?

-Első nagypályás idényét játssza a csapat, ezért az - ebből következő - változásokhoz szoktatás volt a fő feladatunk ebben a félévben. Alkalmazkodnunk kellett a nagyobb pályamérethez, nagyobb létszámhoz, a megnövekedett játékidőhöz, a hosszú vidéki utazásokhoz és a bajnoki rendszerhez, ami minden hétvégén megmérettetést jelent játékosaim számára. Célom ebben a szezonban, hogy a játékosok egyéni fejlesztése minél hatékonyabban megvalósuljon, emellett a bajnokságban a lehető legeredményesebben szerepeljünk.

Sikerült-e a keretet ideálisan összeállítani, az érkező játékosok megfelelően be tudtak épülni a csapatba?

-Sajnos a nyári átigazolási időszakban nem sikerült olyan játékosokat találnunk, akik erősítést jelentettek volna a csapat számára. Egy játékos érkezett a kerethez - Hanzli Dominik személyében - aki eleinte hozzá tudott tenni a csapat játékához, majd megsérült és egy hosszú kihagyást követően csak a bajnokság végére került ismét bevethető állapotba.

Volt a csapat életében olyan pillanat, amely az őszi szezon mélypontjának volt tekinthető, s meghatározó volt a hónapok során?

-Azt hiszem a Győr elleni, hazai bajnoki mérkőzésünk volt a szezon legrosszabb teljesítménye. Az egész keret mélyen tudása alatt játszott, olyan egyéni hibákat követtünk el, amit egy jobb formában lévő csapat is nehezen tudott volna kijavítani. A mérkőzés utáni időszakban dolgoztunk tovább és gondolom ez a pofon is kellett ahhoz, hogy mindenki egy kicsit máshogy állt az edzésekhez, mérkőzésekhez, mert a további bajnokikon egyre jobban játszottunk, aminek meg is mutatkozott az eredménye a begyűjtött pontok számában.

Minden időszakban észrevehetőek olyan játékosok, akik munkája mellett nem mehetünk el szó nélkül. A te korosztályodban - a teljesítményét vagy a fejlődését tekintve - volt-e ilyen szempontból kiemelkedő játékos?

-Csapatunkból kiemelném Fullajtár-Horváth Gergőt sok rúgott gólja miatt, illetve még Kovács Kristófot, Földeák Leventét és Nagy-Kolozsvári Dánielt, akik a mérkőzéseinken – egy-egy rosszabb találkozót leszámítva - folyamatosan megbízható, jó teljesítményt nyújtottak.

Az őszi szezon lezárultával hogy érzitek, sikerült-e megvalósítani a nyár elején kitűzött célokat: mi az, amit igen, s miben kell még tovább fejlődnötök?

-Csapatjátékban nagyon sokat fejlődtünk, néhány edzést kivéve kiválóan dolgoztak játékosaim. Rendkívül sokat tudnak taktikailag, de ezt nem mindig használják még mérkőzéseken készség szinten. Az a feladatom a következő félévre, hogy ezt a teljesítményt, amit a héten produkálnak, ne csak edzéseken, hanem mérkőzéseken is minél többször ki tudják hozni magukból. Technikailag is van még hova fejlődnünk természetesen, de ezzel is azt hiszem jó úton haladunk. Ha a technikánk még jobbá válik, az majd hozza magával a még pontosabb játékot és az ebből adódó magabiztosabb teljesítményt is.

Szakemberként az elmúlt szezon során mi volt az a pont, amely a pályafutásod meghatározó részévé vált?

-Hollandiában egy nemzetközi tornán vehettünk részt, partnercsapatunk - a Vitesse - jóvoltából. A házigazdáink mellett játszottunk a Feyenoord és a dán Midtjylland korosztályos csapataival, illetve megnéztük élőben a Vitesse első csapatának egyik bajnoki mérkőzését is. Azt gondolom, hogy minden játékosomnak nagyon hasznos volt ez a túra. Láthatták, milyen körülmények között élnek, edződhetnek a nálunk magasabb futballkultúrával rendelkező csapatok játékosai, illetve milyen lehetőségük van azoknak, akik szeretnének külföldre kerülni. Remélem, hogy a látottak, hallottak is egyfajta motiváció nyújthatnak - legalábbis azoknak, akik komolyan gondolják, hogy futballisták lesznek - a mindennapi edzésmunkához, mérkőzésekhez.

A tavaszi szezonban lesz munkátok bőven, a lehetőség adott megvalósítani mindazt, amit elvártok magatoktól. Milyen feladatokkal, gondolatokkal engedted pihenőre a játékosaidat?

-Pihenjenek, töltődjenek. Akinek kell, az pótolja még az iskolai elmaradásait, de ne felejtsék el a focit teljesen - így mentünk pihenőre. Ha van lehetőségük, minél többet gyakoroljanak, labdaérzékelést – két videó anyagot is kaptak a gyerekek segítségnek – illetve átadásokat és átvételeket gyakoroljanak, mert ezen a területen mindig lehet fejlődni.

2018.01.07. 09:57

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu