U14 U14 - Tuboly Máté: Mi szeretnénk irányítani a játékot

Az U14-es bajnokság 12. fordulójában 1-1-es döntetlent hozott a Kaposvári Rákóczi BFLA elleni összecsapás. A mérkőzés gólok nélküli szünetét követően a kaposváriak megszerezték a vezetést, de egy szép Tuboly Máté fejessel kiegyenlítettünk, így a héten fiatal csapatkapitányunk összegez.

-Szombaton Kaposvárra látogattunk, ahol a tabella szerint egy hozzánk hasonló képességű csapat várt ránk. Szerettük volna megnyerni a találkozót, mert úgy három ponttal feljebb tudtunk volna lépni a tabellán. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogyan az tőlünk elvárható lenne. Megpróbáltuk többet birtokolni a labdát, mint az ellenfelünk, de igazi nagy helyzetig nem tudtunk eljutni. A kaposváriak kontrákra építették a játékukat, a második félidőben pedig egy tizenegyesből meg is szerezték a vezetést. A második játékrészben feljavult a játékunk, többet birtokoltuk a labdát, de a helyzetkihasználás lehetett volna jobb is... Ennek ellenére egy szöglet után fejes góllal kiegyenlítettünk, s bár a mérkőzés végén lehetőségünk lett volna megnyerni a mérkőzést is, de a helyzetek kimaradtak. Mai ellenfelünk már a Siófoki Bányász SE csapata lesz, akik ellen szeretnénk mindenképpen győzelmet szerezni. A tabellán elfoglalt helyezésük ellenére nem becsüljük le a csapatot, de mi szeretnénk irányítani a játékot. Célunk sok helyzetet kialakítani és minél több lehetőséget értékesíteni, tehát jó játékkal három pontot szerezni a fordulóban.

2017.11.18., szombat 14.00
1139 Budapest, Fáy utca 58.
U14 VKLA - Siófoki Bányász SE bajnoki mérkőzés

Hajrá Vasas Kubala!

2017.11.18. 08:56

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu