VKLA U14-15: Győzelmek és 6 pont az UTE ellen!

U15 Vasas Kubala Akadémia - UTE 5-1 (1-0)

Összeállítás: Ménesi, Nemes, Gurics, Huszár, Kovács K. I., Lux, Fullajtár-Horváth, Tuboly, Páll, Angyal-Tóth, Kovács K. II.
Cserék: Földeák, Végh, Szabó, Király S., Illés (Bánfalvi)
Gólszerzők: Fullajtár-Horváth, Páll, Király S., öngól

Pál Zoltán, vezetőedző:

- Jó felfogásban játszottunk, végig irányítva a mérkőzést. Az első félidő nagy részében ellenfelünk térfelén folyt a játék, de a támadó zónában kevesebbet tartózkodtunk, mint szerettünk volna. Kapkodtunk, a létszámfölényes helyzetekben rossz döntéseket hoztunk, ráadásul az 1-1 elleni játékot sem mertük sokszor bevállalni. Kevés helyzetünk volt az első játékrészben, de egy jól eltalált lövésből a szünet előtt mégis vezetést tudtunk szerezni. A második félidőt viszont jól és magabiztosan kezdtük, ez első tíz percben sok helyzetet dolgoztunk ki, melyekből jó helyzetkihasználásunknak köszönhetően magabiztos előnyt szereztünk. Ebben az időszakban a játékunk is feljavult, hatékonyabbak lettünk labdabirtoklásban és az előre játékunk is meggyőző volt. Összeségében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hétről hétre érződik a játékosokon a pozitív változás, fejben és játékban is egyaránt, ami bíztató lehet a jövőre nézve!

A 12. forduló programja a következő:

U15 MOL Vidi FC - VKLA bajnoki mérkőzés
2018.11.10., szombat 12.00
8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10.


U14 Vasas Kubala Akadémia - UTE 5-0 (2-0)

Összeállítás: Bánfalvi, Burger, Lázár, Pállai, Farkas, Kis, Forgó, Necula, Lukács, Pócs, Gulyás
Cserék: Busa, Tóth, Vecsey, Szabó, Holdas, Szendeff (Vass)
Gólszerzők: Pócs (2), Farkas, Necula, Tóth

Nagy Gábor, vezetőedző:

- Az előző két heti idegenbeli győztes mérkőzés után szerettük volna hazai pályán folytatni jó sorozatunkat. Ennek megfelelően remek hozzáállással léptek pályára a fiúk. Bár az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, érezni lehetett a srácokon, hogy mindenáron meg akarják nyerni az UTE elleni összecsapást. A találkozó elején tapasztalható kapkodást a vezető találatunk megváltoztatta, így ezt követően már a filozófiánknak megfelelő bátor, kombinatív játékunkat tudtuk játszani. Örömteli, hogy a második félidőt is kifejezetten jól bírtuk erővel és többször a védelmük mögé tudtunk kerülni a mélységi beindulások révén. Volt egy-két kiemelkedő teljesítmény valamennyi csapatrészben, de összességében jár a dicséret mindenkinek!

U14 MOL Vidi FC - VKLA
bajnoki mérkőzés
2018.11.10., szombat 12.00
8000 Székesfehérvár, Csíkvári út 10.

2018.11.05. 16:52

Vissza

  •   M GY D V P
    1 MOL VIDI FC 19 15 2 2 47
    2 PMFC 19 15 2 2 47
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 15 1 3 46
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 13 2 4 41
    5 ZTE AKADÉMIA 19 11 3 5 36
    6 UTE 19 10 0 9 30
    7 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 9 1 9 28
    8 ÚFC 19 8 4 7 28
    9 PAKSI FC 19 8 3 8 27
    10 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 7 2 10 23
    11 GYIRMÓT SE GYŐR 19 6 2 11 20
    12 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 4 10 19
    13 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 5 3 11 18
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 5 1 13 16
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 4 15 4
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 12 6 1 42
    2 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 6 1 42
    3 UTE 19 12 2 5 38
    4 PAKSI FC 19 11 3 5 36
    5 MOL VIDI FC 19 10 5 4 35
    6 ÚFC 19 8 7 4 31
    7 ZTE AKADÉMIA 19 8 5 6 29
    8 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 8 5 6 29
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 8 4 7 28
    10 PMFC 18 7 4 7 25
    11 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    12 GYIRMÓT SE GYŐR 19 5 3 11 18
    13 BUDAI FUTBALL CLUB 19 5 2 12 17
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 18 3 5 10 14
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 3 3 13 12
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 1 18 1
  •   M GY D V P
    1 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 16 1 2 49
    2 MOL VIDI FC 19 13 1 5 40
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 12 1 6 37
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 11 2 6 35
    5 UTE 19 10 3 6 33
    6 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 19 10 2 7 32
    7 BUDAI FUTBALL CLUB 19 9 3 7 30
    8 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 19 9 3 7 30
    9 ÚFC 19 8 5 6 29
    10 ZTE AKADÉMIA 19 7 3 9 24
    11 PAKSI FC 19 7 3 9 24
    12 PMFC 19 7 2 10 23
    13 GYIRMÓT SE GYŐR 19 7 2 10 23
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 5 2 12 17
    15 SZOLNOKI MÁV UP. FC 19 3 0 16 9
    16 SZEKSZÁRDI UFC 19 0 3 16 3
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 17 2 0 53
    2 HONVÉD-MFA 19 12 4 3 40
    3 MOL VIDI FC 19 12 3 4 39
    4 MTK BUDAPEST 18 11 5 2 38
    5 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 9 2 8 29
    6 FERENCVÁROSI TC 19 8 5 6 29
    7 DVSC-DLA 19 8 3 8 27
    8 UTE 19 7 2 10 23
    9 ETO FC GYŐR 18 5 7 6 22
    10 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 6 3 10 21
    11 DVTK 19 6 3 10 21
    12 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 6 3 10 21
    13 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 5 6 8 21
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 5 1 12 16
    15 PMFC 18 3 3 12 12
    16 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 3 2 14 11
  •   M GY D V P
    1 HONVÉD-MFA 19 14 2 3 44
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 19 13 3 3 42
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 12 4 2 40
    4 FERENCVÁROSI TC 18 11 2 5 35
    5 DVSC-DLA 19 10 3 6 33
    6 MTK BUDAPEST 18 10 3 5 33
    7 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 19 9 3 7 30
    8 DVTK 19 9 1 9 28
    9 ETO FC GYŐR 18 8 1 9 25
    10 MOL VIDI FC 19 6 4 9 22
    11 UTE 19 6 1 12 19
    12 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 19 4 6 9 18
    13 PMFC 18 4 3 11 15
    14 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 19 4 3 12 15
    15 KTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA 19 4 2 13 14
    16 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 18 4 1 13 13
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 13 1 0 40
    2 FERENCVÁROSI TC 14 11 1 2 34
    3 BUDAÖRS 14 10 1 3 31
    4 DUNAHARASZTI MTK 14 8 2 4 26
    5 VIADUKT SE BIATORBÁGY 14 7 0 7 21
    6 KELEN SC 14 6 2 6 20
    7 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 3 6 18
    8 REAC SPORTISKOLA SE 14 5 2 7 17
    9 BVSC-ZUGLÓ 14 4 1 9 13
    10 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 14 3 2 9 11
    11 DOROGI FC 14 2 0 12 6
    12 UTE 14 1 3 10 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 FERENCVÁROSI TC 14 12 2 0 38
    2 UTE 14 11 1 2 34
    3 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 14 10 2 2 32
    4 KELEN SC 14 7 3 4 24
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 14 6 2 6 20
    6 VIADUKT SE BIATORBÁGY 14 6 1 7 19
    7 DUNAHARASZTI MTK 14 5 3 6 18
    8 BVSC-ZUGLÓ 14 5 3 6 18
    9 SOROKSÁR SPORT CLUB 14 5 1 8 16
    10 BUDAÖRS 14 2 3 9 9
    11 REAC SPORTISKOLA SE 14 1 3 10 6
    12 DOROGI FC 14 1 2 11 5
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 11 8 2 1 26
    2 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 11 8 0 3 24
    3 FC HATVAN 10 7 1 2 22
    4 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 5 0 5 15
    5 VÁC VLSE 10 4 1 5 13
    6 BALMAZÚJVÁROSI FC 10 4 1 5 13
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 3 1 6 10
    8 DVTK 10 2 2 6 8
    9 KAZINCBARCIKA 8 0 0 8 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 11 9 2 0 29
    2 AIRNERGY FC-BMTE 10 8 1 1 25
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 8 1 1 25
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 9 4 2 3 14
    5 DLA-DEAC 9 4 0 5 12
    6 MERCEDES-KLC 10 2 2 6 8
    7 DVTK 10 2 1 7 7
    8 ÚFC 10 2 1 7 7
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu