U15 U15 - Lakatos Gergő: Ez a mérkőzés sokkal nehezebb lesz

Lakatos Gergő és U15-ös csapattársai számára egy nem könnyű bajnoki mérkőzés következik a holnapi nap folyamán. Két pont különbséggel, de minket - mindösszesen egy hellyel - megelőzve áll ellenfelünk a tabella rangsorában. Ne szaladjunk előre, először lássuk a múlt heti, Siófok BSE elleni gólzáporos győzelem részleteit egyik gólfelelősünk, Lakatos Gergő szemével.

-A szerzett pontjaik alapján láttuk, hogy az újonc siófokiak nem a legerősebb játékerőt képviselő csapat, ezért azonnal támadóan léptünk fel. A kapujukhoz szegeztük őket az egész mérkőzésen. Szellemesen, felszabadultan játszva, 8-0-ra győztünk. Nagyon fontos három pontot szereztünk ezzel a győzelemmel, így két pontra megközelítettük az MTK együttesét. Nagy öröm volt számomra, hogy hosszú idő után nekem is sikerült gólt szereznem. Fontos volt ilyen arányban győznünk, mert eddig a nálunk gyengébb csapatok ellen szórtuk a pontokat. Jó volt látni, hogy a biztos előny tudatában is ugyanolyan gólra törően játszottunk. A csapat játéka és eredményessége nagyon biztató a két hátralévő meccs előtt. Holnap már a mindig nagyon erős rivális, az MTK együttese lesz az ellenfelünk. Minden játékosunk teljes erőbedobással készül, mert amennyiben győzünk ellenük, akkor helyet tudunk cserélni a tabellán és az ötödik helyre kerülünk. Ez a mérkőzés sokkal nehezebb lesz a múlt hetinél, de teljes koncentráció mellett és a helyzeteink pontos kihasználásával eredményesek lehetünk.

Hajrá Vasas Kubala!

2017.11.24. 11:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu