VKLA U15: Döntetlen a szlovák listavezető otthonában

Spartak Trnava – Vasas Kubala Akadémia 0-0 (0-0)

2016.02.12., Nagyszombat

Összeállítás: Nyirati – Kovács, Oláh, Váradi, Puskás – Csongvai, Armaan, Ziegler – Halmai, Fialovszky, Rétyi

Csere: Bánfalvi, Vékony, Kiss, Benyó

Vezetőedző:

A hétvégén a szlovák bajnokság első helyezettjéhez, a Spartak Trnava csapatához látogattunk. Ellenfelünk fizikálisan, és játékban is nagyon rendben volt, ami már a bemelegítésnél is látható volt. A játékunkkal elégedettek lehetünk, hiszen egy kifejezetten jó csapat ellen tudtuk a tanultakat, gyakoroltakat felvonultatni, és ha nem is sikerült mindig minden, azért a törekvéseket jó volt látni. Döntő volt ezen a mérkőzésen, hogy folyamatos együttmozgással igyekeztünk szűken tartani a pályát mélységben és szélességben is, ami lehetővé tette egymás kisegítését labdaszerzésben és megjátszásban egyaránt. Gratulálok a csapat minden játékosának ezért a kiváló teljesítményért.

Hajrá Vasas Kubala!

2016.02.13. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu