VKLA U15: Kovács Dominik értékelése és beharangozója

A csepeli együttes személyében milyen játékerőt képviselő ellenfél érkezett hozzátok?
-Egy nagyon jól védekező csapattal játszottunk. Sokat próbáltak támadni, de már a középpályán visszaszereztük a labdát.

Ez a végeredményen meg is látszott, hiszen 3:0 arányban győzni is tudtatok.
-A meccset mi irányítottuk és rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, amiből hármat gólra is tudtunk váltani. 

Hogyan készültetek a mai mérkőzésre az elmúlt napokban? Volt, amit kifejezetten gyakoroltatok?
-Az edzésen tanultakat nagyon jól alkalmaztuk, főleg a mélységi passzokat és a szűk védekezést, agresszívan és gyorsan játszottunk.

Bízunk benne, hogy ezt a sikert tovább tudjátok vinni hétvégére is, hiszen ezúttal nemzetközi mérkőzés vár rátok.
-Nagyon jól játszottunk a Csepel ellen és remélem ez a formánk megmarad a tavaszi szezonra is. Pénteken Szlovákiába megyünk, ahol a Spartak Trnava fogad minket. Biztos, hogy egy nehéz mérkőzést fogunk velük játszani, ahonnan remélem mi kerülünk ki győztesen!

2016.02.12. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu