VKLA U15: Megérdemelt 3 pont

Vasas Kubala Akadémia – Debrecen 3-1 (2-1)

2015.10.28., Budapest, Illovszky Rudolf Stadion

Összeállítás: Bánfalvi - Kovács, Horváth, Oláh, Puskás  –  Armaan, Váradi, Kiss  –  Halmai, Rétyi, Dombai

Csere: Nyirati, Stojka, Kálnoki, Kalmár, Fialovszky, Pusztai, Ziegler

Gól: Kiss, Halmai, Sitku (öngól)

Vezetőedző:

Az első félidei játékkal elégedettek lehetünk, hiszen egy kifejezetten jó csapat ellen tudtuk a tanultakat, gyakoroltakat felvonultatni, és ha nem is sikerült mindig minden, azért a törekvéseket jó volt látni. A második félidőre ellenfelünk rákapcsolt és sokszor szorított bennünket a kapunk elé, de jól biztosították egymást és mindenkinek helyén volt a szíve. Ebben az időszakban leginkább a kontráinkban bízhattunk, amelyek sokszor elég veszélyesek voltak. Döntő volt ezen a mérkőzésen, hogy folyamatos együttmozgással igyekeztünk szűken tartani a pályát mélységben és szélességben is, ami lehetővé tette egymás kisegítését labdaszerzésben és megjátszásban egyaránt. Kiegyenlített mérkőzésen szereztünk három pontot, amelyért sokat tett a csapat, ezért megérdemeltnek mondható. Gratulálok a csapat minden játékosának.

Hajrá Vasas Kubala!

2015.10.30. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu