VKLA U15: Szervezetten és tetszetősen játszottunk

MTK - Vasas Kubala Akadémia 2-1 (1-0)

Lantos Mihály Sportközpont, 2015.11.14., 9:00

Összeállítás: Nyirati – Kovács, Oláh, Váradi, Puskás – Armaan, Kálnoki, Ziegler – Halmai, Rétyi, Dombai

Csere: Bánfalvi, Nagy, Fialovszky, Horváth, Vékony, Pusztai

Gól: Dombai Bálint.

Vezetőedző:

Soron következő bajnoki mérkőzésünket a Csömöri úton játszottuk, ahol az MTK csapata fogadta az U14, U15 korosztályunkat. A találkozó elején többször is sikerült veszélyeztetnünk az ellenfél kapuját, de nem volt elég átütőerő a próbálkozásainkba. Szervezetten és tetszetősen játszottunk, ellenfelünk viszont masszív volt és jól ment át ellentámadásba. Első félidőben egyenlő erők küzdelme zajlott, mindkét oldalon voltak lehetőségek. A második félidőben a labdabirtoklásunk feljavult és folyamatosan jöttek a szép megoldásaink, amiből sikerült helyzeteket kialakítanunk az ellenfél kapuja előtt. Annak örülök, hogy olyan hasznos mérkőzést játszottunk, mint a mostani, hogy egy jó játékerőt képviselő csapatot nyomás alatt tudtunk tartani és ilyen magas tempóban játékhelyzeteket sikerült megoldanunk. Gratulálok minden játékosomnak a mutatott teljesítményéért.

 Hajrá Vasas Kubala!

2015.11.16. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu