U16L U16 leány - Sütő Krisztián: A szűk keret ellenére végig harcoltak a lányok

U16 leány

Vasas Kubala Akadémia - Astra 4IG-HFC 2-3 (1-0)

1026 Budapest, Pasaréti út 11-13., 2018.03.17., szombat 10.00

Összeállítás: Karácsonyi, Csikor, Hegedűs, Kosdi-Kovács, Fekete, Simon, Juhász, Molnár D. Rabb, Major, Virág

Csere: Molnár F.

Gólszerzők: Virág, Simon

Sütő Krisztián, vezetőedző:

-Ezen a hétvégén - a szűk keret ellenére - végig harcoltak a lányok. Az utolsó percig küzdöttek, nem adták fel egy pillanatra sem. Míg ellenfelünk hetet is cserélt, mi változtatás nélkül játszottuk végig a mérkőzést. Az első félidőben sikerült megszereznünk a vezetést Virág Anna egyéni akciója után, amit a 65.percig tartottunk is, de egy szöglet utáni kavarodás után egyenlíteni tudott ellenfelünk. A találkozó döntő többségében az Astra csapata birtokolta a labdát, de helyzetekig nem nagyon tudtak eljutni, míg mi többször is gólhelyzetbe kerültünk, viszont nem sikerült betalálnunk. A rendes játékidő hosszabbításában - egy büntetőből - összejött ugyan az egyenlítés Simon Borbála találatával, de sajnos ekkora már nagyon elfáradtunk, nem koncentráltunk eléggé, így - egy szélről érkező beadás után - megfordította ellenfelünk az eredményt. Szomorúan látom hétről-hétre, hogy amíg nálunk a képzés pozitívan működik, addig több helyen is úgy szeretnék megnyerni a meccseket, hogy durva szabálytalanságokkal próbálják játékképtelenné tenni a játékosaimat. Mielőbbi jobbulást kívánok a sérülteknek!

Hajrá Lányok, hajrá Vasas Kubala!!

2018.03.19. 08:04

Vissza

  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 4 0 0 12
    2 Videoton FC 4 4 0 0 12
    3 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4 4 0 0 12
    4 UTE 4 4 0 0 12
    5 PMFC 4 4 0 0 12
    6 ZTE AKADÉMIA 4 3 1 0 10
    7 SZOLNOKI MÁV UP. FC 4 2 0 2 6
    8 PAKSI FC 4 1 2 1 5
    9 Budai Futball Club 4 1 1 2 4
    10 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 4 1 0 3 3
    11 KTE Labdarúgó Akadémia 4 1 0 3 3
    12 ÚFC 4 0 1 3 1
    13 SZEKSZÁRDI UFC 4 0 1 3 1
    14 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 4 0 0 4 0
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 4 0 0 4 0
    16 GYIRMÓT SE GYŐR 4 0 0 4 0
  •   M GY D V P
    1 PMFC 4 3 1 0 10
    2 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 4 3 1 0 10
    3 UTE 4 3 0 1 9
    4 PAKSI FC 4 3 0 1 9
    5 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 2 2 0 8
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4 2 1 1 7
    7 KTE Labdarúgó Akadémia 4 2 1 1 7
    8 ZTE AKADÉMIA 4 1 3 0 6
    9 Videoton FC 4 1 2 1 5
    10 ÚFC 4 1 2 1 5
    11 SZOLNOKI MÁV UP. FC 4 1 1 2 4
    12 Budai Futball Club 4 1 0 3 3
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 4 0 1 3 1
    14 GYIRMÓT SE GYŐR 4 0 1 3 1
    15 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 4 0 1 3 1
    16 SZEKSZÁRDI UFC 4 0 1 3 1
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4 3 1 0 10
    2 KTE Labdarúgó Akadémia 4 3 1 0 10
    3 PAKSI FC 4 3 0 1 9
    4 UTE 4 3 0 1 9
    5 ZTE AKADÉMIA 4 2 1 1 7
    6 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 2 1 1 7
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 4 2 1 1 7
    8 Budai Futball Club 4 2 0 2 6
    9 ÚFC 4 2 0 2 6
    10 PMFC 4 2 0 2 6
    11 SZEGED-GROSICS AKADÉMIA A 4 2 0 2 6
    12 Videoton FC 4 1 0 3 3
    13 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 4 1 0 3 3
    14 GYIRMÓT SE GYŐR 4 1 0 3 3
    15 SZEKSZÁRDI UFC 4 0 1 3 1
    16 SZOLNOKI MÁV UP. FC 4 0 0 4 0
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 4 4 0 0 12
    2 VIDEOTON FC 3 3 0 0 9
    3 MTK BUDAPEST 3 3 0 0 9
    4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 4 2 1 1 7
    5 HONVÉD-MFA 3 2 0 1 6
    6 DVTK 4 2 0 2 6
    7 KTE Labdarúgó Akadémia 4 1 2 1 5
    8 ETO FC GYŐR 3 1 1 1 4
    9 UTE 4 1 1 2 4
    10 FERENCVÁROSI TC 4 1 1 2 4
    11 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4 1 1 2 4
    12 DVSC-DLA 3 1 0 2 3
    13 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 1 0 3 3
    14 PMFC 3 1 0 2 3
    15 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 4 1 0 3 3
    16 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 4 0 1 3 1
  •   M GY D V P
    1 BÉKÉSCSABA LABD. AKADÉMIA 4 3 1 0 10
    2 MTK BUDAPEST 3 3 0 0 9
    3 HONVÉD-MFA 3 3 0 0 9
    4 DVTK 4 3 0 1 9
    5 PUSKÁS AKADÉMIA FC 4 2 2 0 8
    6 KTE Labdarúgó Akadémia 4 2 1 1 7
    7 FERENCVÁROSI TC 4 2 1 1 7
    8 VASAS KUBALA AKADÉMIA 4 2 0 2 6
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 4 2 0 2 6
    10 DVSC-DLA 3 1 1 1 4
    11 UTE 4 1 0 3 3
    12 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 4 1 0 3 3
    13 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4 0 1 3 1
    14 PMFC 3 0 1 2 1
    15 VIDEOTON FC 3 0 0 3 0
    16 ETO FC GYŐR 3 0 0 3 0
  •   M GY D V P
    1 REAC SPORTISKOLA SE 3 2 1 0 7
    2 FERENCVÁROSI TC 2 2 0 0 6
    3 VIADUKT SE BIATORBÁGY 3 2 0 1 6
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 2 2 0 0 6
    5 BUDAÖRS 3 2 0 1 6
    6 DOROGI FC 2 1 0 1 3
    7 BVSC-ZUGLÓ 3 1 0 2 3
    8 UTE 3 0 2 1 2
    9 DUNAHARASZTI MTK 2 0 2 0 1
    10 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 3 0 1 2 1
    11 KELEN SC 3 0 1 2 1
    12 SOROKSÁR SPORT CLUB 3 0 1 2 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VIADUKT SE BIATORBÁGY 3 3 0 0 9
    2 FERENCVÁROSI TC 3 3 0 0 9
    3 UTE 2 2 0 0 6
    4 DUNAKANYAR SE-SZENTENDRE 3 1 1 1 4
    5 BVSC-ZUGLÓ 3 1 0 2 3
    6 KELEN SC 3 1 0 2 3
    7 DOROGI FC 2 1 0 1 3
    8 SOROKSÁR SPORT CLUB 3 1 0 2 3
    9 REAC SPORTISKOLA SE 3 0 2 1 2
    10 DUNAHARASZTI MTK 2 0 1 1 1
    11 VASAS KUBALA AKADÉMIA 2 0 0 2 0
    12 BUDAÖRS 1 0 0 1 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 3 3 0 0 9
    2 FC HATVAN 2 2 0 0 6
    3 VÁRDA LABDARÚGÓ AKADÉMIA 3 2 0 1 6
    4 BALMAZÚJVÁROSI FC 2 1 0 1 3
    5 DVTK 2 0 1 1 1
    6 VÁC VLSE 2 0 1 1 1
    7 KAZINCBARCIKA 0 0 0 0 0
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 2 0 0 2 0
    9 VASAS KUBALA AKADÉMIA 2 0 0 2 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 3 3 0 0 9
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 3 3 0 0 9
    3 AIRNERGY FC-BMTE 2 1 0 1 3
    4 DLA-DEAC 3 1 0 2 3
    5 DVTK 2 1 0 1 3
    6 ÚFC 3 1 0 2 3
    7 VASAS KUBALA AKADÉMIA 1 0 1 0 1
    8 MERCEDES-KLC 3 0 1 2 1
    9 KŐBÁNYÁÉRT FNLA 2 0 0 2 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu