U16L U16 leány - Sütő Krisztián: Remekül együtt mozgott a csapat

U16 leány

Vasas Kubala Akadémia - Mercedes KLA 2-0 (1-0)

1026 Budapest, Pasaréti út 11-13., 2017.11.04., szombat 12.00

Összeállítás: Karácsonyi, Juhász, Kosdi-Kovács, Hegedűs, Csikor, Vaczó, Benke, Rabb, Simon, Molnár, Virág

Cserék: Halász, Fekete, Kovács, Horváth, Orbán

Gólok: Virág, Molnár

Sütő Krisztián vezetőedző:

-Szombaton Kecskemét csapata látogatott hozzánk Pasarétre. A lányokban nagy volt a bizonyítási vágy, mert az első fordulóban nem reális eredmény született, ellenfelünk javára. Az első másodpercektől végig koncentrálva játszottunk, kezünkbe vettük az irányítást. Öt perc alatt már kétszer is eljutottunk ellenfelünk kapujáig, de sajnos ezek a lehetőségek mind kimaradtak. Már itt érezhető volt, hogy a lányok nem akartak esélyt adni ellenfelüknek, sorra alakítottuk ki helyzeteinket. Ennek eredményeként az első félidőben meg is szereztük a vezetést: Simon Borbála remek beadása után Virág Anna találatával. A második játékrészben még rá tudtak kapcsolni a lányok egy fokozattal, így rögtön az elején - Molnár Dorina remek egyéni akciója után - növeltük előnyünket. Egész mérkőzésen remekül együtt mozgott a csapat, jó volt látni, hogy az edzésen gyakorolt elemek mind visszaköszöntek. Külön öröm, hogy kapott gól nélkül zártuk a mérkőzést, köszönhetően Karácsonyi Patrícia remek védéseinek. Nagyon büszke vagyok a csapatra, gratuláció jár egytől egyig mindenkinek, mert ma az összes játékosom kivette a részét ebből a győzelemből. Nem utolsó sorban pedig mielőbbi felépülést kívánok Major Fanninak, aki a héten, edzés közben bokatörést szenvedett! Várunk minél hamarabb vissza a pályára Fanni!

Hajrá Vasas Kubala!

2017.11.07. 17:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu