U17 U17 - Bojtok Balázs: Sorra dolgoztuk ki a veszélyes helyzeteket

Laczkó János vezetőedző U17-es korosztálya a bajnokság előző fordulójában Kaposvárra látogatott. Bojtok Balázs találatával már a 11. percben megszerezte a csapat a vezetést, ám az előnynek nem sokáig örülhettünk. Újabb gólt nem szereztünk, így egy ponttal tértünk haza a Fáy utcába.

-A mérkőzést jó iramban kezdtük, sorra dolgoztunk ki a veszélyes helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye. A 11. percben egy középről kapott passzra mozogtam le oldalirányba, majd a tizenhatos vonaláról a kapu jobb felső sarkába lőttem a labdát. Sajnos nem tartott sokáig az öröm, hiszen ezután ellenfelünk egy kósza labdával a tizenhatosunk területére keveredett, ahol egy szabálytalanságot követően a játékvezető büntetőt ítélt. A kaposváriak azt értékesítették is. A mérkőzés további részében is miénk volt a kezdeményezés, nagy nyomás alá helyeztük ellenfelünket, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült azokat gólra váltani. Tanulság, hogy a helyzeteinket nagyon meg kell becsülnünk és könyörtelenül ki kell használnunk! Következő ellenfelünk Paks csapata lesz. A hallottak alapján a paksi együttes egy agresszív, de egyben szervezett futballt játszik. Nehéz mérkőzésre számítok, mert ellenfelünk az elmúlt mérkőzéseken bebizonyította, hogy nem érdemtelenül vannak a tabella elején. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy határozott, masszív védekezéssel és a kreatív játékunkkal meg fogjuk őket lepni! A célunk a három pont megszerzése! Hajrá Vasas Kubala!

2017.11.24. 19:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu