U17 U17 - Dombai Bálint: Motiváltak voltunk és győzni szerettünk volna

Tóth Mihály vezetőedző U17-es labdarúgóihoz holnap délelőtt 10 órakor az Újpest FC érkezik, a lilák - hat ponttal - a tabella 8. helyét foglalják el pillanatnyilag. A bajnoki mérkőzésre hazai pályán kerül sor, a mérkőzés szombaton 10 órakor veszi kezdetét. Hajrá Vasas Kubala!

-Az előző fordulóban Kecskemétre utaztunk a bajnokságot vezető csapathoz. Motiváltak voltunk és győzni szerettünk volna, a mérkőzést jól is kezdtük, de sajnos a Kecskemét az első félidő utolsó perceiben megszerezte a vezetést. A szünet után még nagyobb elánnal kezdtük el a második játékrészt, ennek köszönhetően sikerült kiegyenlítenünk, sőt át is vettük gyorsan a vezetést. Nem sokkal később emberhátrányba kerültünk, ellenfelünk pedig ki tudott egyenlíteni, 2-2-es döntetlennel zárult a mérkőzés. Holnap már az Újpest FC csapatát fogadjuk hazai pályán, mindent megteszünk majd azért, hogy végre megszerezzük a bajnokságban az első győzelmünket. Kétszer játszottunk velük a felkészülés során, a tapasztalatok alapján szerintem fizikálisan, játékban és agresszivitásban kerülhetünk föléjük.
 

2017.09.22. 14:30

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu