U17 U17-es akadémistáink a listavezető otthonába látogatnak

A hét elején bajnoki mérkőzés volt U17-es korosztályunk keddi programja. Az FTC elleni összecsapásnak nem kedvezett az időjárás, a mérkőzést félbe kellett szakítani, a részletekről Nagy Zoárd számol be:
-Harminc perc után sajnálatos módon félbeszakadt a mérkőzés, először csak eső esett, majd villámlott és a jégeső sem kímélt minket. Mindenki futott le a pályáról, s később öltözőben már sejtettük, hogy ebből nem lesz folytatás... Most már a hétvégi meccsre koncentrálunk, ahol mindent meg fogunk tenni a győzelemért!

Szombaton Felcsútra látogat Bencze Zsolt U17-es korosztálya. Az első helyen álló PFLA ellen lépnek pályára akadémistáink.
-Az eddigi találkozókat nézve nem nagyon tudtunk sikeresek lenni ellenük, valami kis plusz mindig hiányzott a játékból, de úgy érzem, hogy ez most megvan a csapatban. Pontért, pontokért megyünk Felcsútra!  A Puskás Akadémia egy nagyon masszív csapat, sok passzos játékkal játszanak és nagyon jól alakítanak ki gólhelyzetet. Ésszel kell játszanunk, valamint taktikailag 100%-osan oda kell figyelnünk!

2017.05.26. 15:49

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu