VKLA U17: Garai Ádám értékelése és beharangozója

"-A Kecskemét elleni mérkőzésre ugyanolyan odaadással készültünk, mint az eddigi összesre. Megnehezítette kicsit a dolgunkat, hogy volt egy hétközi fordulónk is, amihez hozzá kell szoknunk és ami sok energiát kivett a csapatból. A mérkőzés kezdetétől úgy gondolom fölényben játszottunk, de egy sajnálatos kiállítás után sem estünk össze teljesen. A második félidő elején is valamilyen szinten rá tudtuk erőltetni akaratunkat az ellenfélre, de helyzeteket nem igazán tudtunk kiharcolni. Az utolsó 15 percre elfáradt a csapat, egyre több lett a pontatlan labda és labdavesztés, amiből az ellenfél komolyabb helyzetet szerencsére nem tudott kialakítani. Összességében részünkről több volt ebben a meccsben, mint mint egy gól nélküli 0:0. Szerdán a Honvéd csapatával fogjuk játszani következő mérkőzésünket, ami nem ígérkezik könnyűnek. A Honvéd egy masszív csapat, több válogatott játékossal a keretében, de ennek ellenére ugyanúgy fogjuk fel, mint az összes többi meccsünket. Ha éppen nincs jó formában a csapat, az ilyen rangadókra mindig felszívjuk magunkat ez pedig az esetek többségében meg is látszik: ha nem is eredményben, de mutatott játékban mindenképpen. Játékunk filozófiáján nem változtatunk, viszont a helyzetek és gólok terén fontos lenne. Szerencsére betegeink is felépültek a hét folyamán, így nagyobb kerettel utazhatunk a mérkőzésre, ami előnyére lehet a csapatnak. Hajrá Vasas Kubala!"

2016.02.09. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu