VKLA U17: Garai Ádám hétvégi beharangozója

Szombaton Győr csapatát fogadjátok hazai pályán. Márciusban döntetlent játszottatok egymás ellen, ellenfeletek pedig azóta nem sikerült 3 pontos mérkőzést játszania.

-Hétvégi mérkőzésünkön a Győr csapatát fogadjuk. Legutóbbi mérkőzésünkön idegenben 1:1-es döntetlennel tértünk haza, ami reális eredmény volt. A Győr egy hasonló filozófiával rendelkező csapat, akik kis passzos játékkal próbálják felépíteni a támadásokat és ezekből gólt szerezni.

Mit gondolsz, mi az, ami sikerre vihet benneteket ezen az összecsapáson?

-Úgy gondolom, hogy a csapat pozitív irányba fejlődött az elmúlt hetekben és sok sérülés, illetve eltiltás mellett, szűkösebb kerettel, ugyanolyan színvonalas, jó iramú mérkőzéseket tudott produkálni. Amiben még fejlődnünk kell, az a koncentráció. Legyen akár az első vagy az utolsó utáni perc, ugyanúgy figyelnünk kell a védekezésre is, hiszen nem egy meccsen hullajtottunk el pontokat a 90. perc után, de szereztünk már mi is, pont a Győr ellen. Összességében egy nagyon jó iramú, sok helyzetből és labdabirtoklás-váltásból álló mérkőzésre számítok, ahol egy-két gól fog dönteni a két csapat között. Hajrá Vasas! 

2016.04.21. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu