VKLA U17: Rákos Bence nyilatkozott a zalaegerszegi meccsről

Hétvégi mérkőzésetek az egyik legtávolabbi helyszínen volt, Zalaegerszegre utaztatok.

-Ezen a héten négy edzésünk volt. A pénteki napon rövid, pörgős edzésünk volt, mert másnap korán indultunk Zalaegerszegre. Ez pontosan reggel 6 órás indulást jelentett és egyszeri megállással 9:45-re értünk le. Átöltözés és a taktikai utasítások után újra buszra szálltunk és mentünk a mérkőzésre. A műfűpálya minősége kiváló volt.

Ellenfeleteken volt miért revansot venni, ősszel ők gyűjtötték be a 3 pontot, most viszont már az első félidőben 2 gólos előnnyel mehettetek pihenni.

-Sok támadásvezetést és helyzetet alakítottunk ki az ellenfelünk térfelén, így 2:0-ás fölénnyel lett vége az első félidőnek. A második félidő elejét is mi uraltuk és további két góllal növeltük az eredményt. Ezt követően egy kiállítás miatt tíz emberre fogyatkoztunk.

A hazaiak szépíteni ugyan tudtak, de a megérdemelt győzelmet ti szereztétek meg!

-A ZTE csapata ezt kihasználva 4:3-ra alakította az eredményt. Ezután már nem esett gól, így egy finom ebéd után, három ponttal és sok tanulsággal hazaindultunk.

2016.03.22. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu