VKLA U18, U19 edzőmérkőzések

 

U19

III. kerület TUE – Vasas Kubala Akadémia 3:1 (2:1)

Hévízi út, műfüves pálya, 2013.01.26. szombat 11:00 óra

Összeállítás:

Németh – Marcsek, Turi, Rőthy, Lesták – Kollár, Nagyházi, Vida – Szedlár, Katona, Szénási.

Csere:

Zoltay – Szénási helyett a szünetben, Szénási – Katona helyett 60. percben és Katona – Szedlár helyett a 75. percben.

Gól:

Katona Bence.

Tóth Csaba, vezetőedző:

Az első félidőben jóval többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, a játék szinte a hazaiak térfelén folyt. Az óbudaiak nagyon masszívan és keményen védekeztek, nehezen találtunk rajtuk fogást. A kevés hely miatt inkább távoli lövésekkel és szélen vezetett támadásokból okoztunk veszélyt a kapujukra. Katona Bence kiváló sorfal fölötti szabadrúgásával vezettünk, majd Marcsek Ákos remek egyéni akciója után Katona Bencét hozta helyzetbe, de a ziccer kimaradt. Forduló pont volt ez 0-1-es állásnál. A mi dominanciánk miatt nagy területek nyíltak a mi térfelünkön. Ezáltal ők a kontrákra építettek a támadásaikat, melyeket gyorsan és sajnos eredményesen fejeztek be kétszer is, némi szerencsével. A fordulás után ránk jöttek és több lett az eladott labdánk is a sok technikai hiba miatt. A félidő közepén tértünk magunkhoz, de az eredményt már addigra kettővel növelték. Hiába szedtük magunkat jobban össze, de erőnk véges volt és elfáradtunk. Lassabbak voltunk és hiányzott belőlünk a dinamika. Lehetőségeink akadt, de pontatlanok voltak a lövéseink, a szélről bejövő centerezéseink és a párharcok is kiegyenlítettebbek lettek. Összességében a jó első félidőt követően a másodikban a fáradtság miatt már gyengébbek voltunk önmagunkhoz képest. A nehéz jövő hét elkezdődött már a mai meccsel, hiszen mindenki szinte teljes időt töltött a pályán.  

U18

Vasas Kubala Akadémia – Újpest 3:1 (2:1)

Fáy utca, műfüves pálya, 2013.01.26. 09:00 óra

Összeállítás:

Lékai- Fazekas, Faragó, Kis B., Szemerédi - El-Sherif, Kiss G., Nagy – Thoma, Fischer, Simon.

Csere:

Fazekas helyett Szemes, Nagy helyett Gecse, Kis B. helyett Baglyas – Simon helyett Gálfi, Fischer helyett Nádházi a szünetben.

Gól:

Thoma (2), Kiss G.

Isa Gábor, vezetőedző:

Támadólag léptünk fel a mérkőzés első percétől, de sajnos a mai napon túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy minőségi focival rukkoljunk ki. Szokatlanul sokat hibáztunk a pálya középső harmadába, és a ránk nem igazán jellemzően a védő harmadban is sok labdát eladtunk. Csak az Újpest helyzetkihasználásán múlott, hogy ezt a mérkőzést megnyertük. Bízom benne, hogy a következő mérkőzéseken kevesebb hibával fogunk játszani.

2013.01.29. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu