U19 U19 - Dolhai Gergő: Csapatként jobban össze kell dolgoznunk ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk!

Az U19-es korosztályból Dolhai Gergő és csapattársai - a kitűnő őszi teljesítménynek köszönhetően - első helyről várják a tavaszi folytatást. Akadémistáink a felkészülési program ideje alatt rendre mérkőznek meg felnőtt korosztályú csapatokkal, ez hétvégén sem lesz másként, hiszen az FC Dabas otthonába látogat az U19-es csapat.

-Szombaton a REAC felnőtt csapata ellen tehettük magunkat próbára, néhány U17-es játékossal kiegészülve. A találkozó remek erőfelmérésnek bizonyult: láthattuk mekkora különbség van a felnőtt foci és az utánpótlás között. A BLSZ I. osztályának első helyén álló ellenfelünk kegyetlenül kihasználta helyzeteit, amíg mi gyengélkedtünk ezen a téren. A végeredmény azonban nem igazán hízelgő számunkra, 0-3 lett az összecsapás kimenetele. Szerdai mérkőzésünkön az NB3-as Tolle UFC-Szekszárd felnőttjei ellen léptünk pályára, ahol - hasonlóan a szombati meccsünkhöz - ellenfelünk ellentmondást nem tűrően használta ki hibáinkat. Tanulságként levonható, hogy csapatként jobban össze kell dolgoznunk ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk és csökkentsük, majd eltüntessük lemaradásunkat a felnőttek szintjéhez képest.

2018.01.26. 17:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu