U19 U19 - Kovács Milán: Felkészülten megyünk bele a szombati mérkőzésbe, csak a győzelem elfogadható

U19-es korosztályunk a tabella előkelő első helyén telelt a szünetben, így bizakodóan és magabiztosan várják labdarúgóink a tavaszi szezon első összecsapását. A felkészülési időszakot és az előttünk álló megmérettetést Kovács Milán csapatkapitány foglalta össze:

-A téli felkészülés a megszokottól jóval eltérő volt az eddigiektől. Rengeteg futás jellemezte a heteket, főleg az állóképesség fejlesztésén volt a hangsúly, de természetesen ezek mellett nem hanyagoltuk el a technikai és taktikai képzéseket sem. Úgy gondolom, hogy a csapatunkban hatalmas erő van jelenleg és aligha lenne olyan ellenfél, aki meg tudna állítani minket. Most szombaton megkezdődik az első bajnoki forduló a PMFC ellen. Mint ahogy a legtöbb videki csapat, ők is inkabb az erőre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a kisjátékokra. Próbálnak mindent erőből megoldani, több-kevesebb sikerrel. Az őszi meccsen 1-0 arányban sikerült legyőznünk idegenben a pécsiek csapatát, azonban most a Fáy utcában köszönthetjük őket, így megvan a hazai pálya előnye. Felkészülten megyünk bele a szombati mérkőzésbe, csak a győzelem elfogadható, hiszen cél az első hely! Hajrá Vasas Kubala!
 

2018.02.22. 10:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu