VKLA U19: Kovács Dávid nyilatkozott a Puskás elleni meccsről

A bajnokság felsőházában szerepelnek a legerősebb csapatok, az idei felkészülésetek is ennek szellemében zajlott, átalakult a csapatotok szerkezete.

-Új felállásban, 3-5-2-es rendszerben kezdtük az első bajnoki mérkőzésünket. Az első 20 percben nagyon sok támadást dolgoztunk ki, jól játszott a csapat.

Ekkor már akár négy góllal is vezethettetek volna...

-Büntetőt hagytunk ki, kapufát lőttünk, sok ziccert elhibáztunk, az ellenfelünk pedig masszívan, nagyon jó kapus teljesítménnyel játszott az egész meccsen.

Az első hibátokat pedig azonnal ki is használta a Puskás Akadémia.

-A vezetést egy beívelés után szerezték meg, próbáltak pontrúgásból veszélyeztetni.

Sikerült egyenlítenetek és a 70. percben, sőt volt egy fantasztikus szabadrúgásod is.

-A második félidőben is gólra törően játszottunk és meg is lett az eredménye Erdélyi Zsolt révén, aki az egész meccsen nagyon jól játszott. Az erősségünk ezen a mérkőzésen úgy gondolom az akarat és a csapatban gondolkodás volt. Szombaton itthon fogadjuk a Vácot, ami nehéz mérkőzés lesz, de szeretnénk itthon tartani a három pontot.

2016.02.29. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu