U8 U8 - Brodarics Tamás: Izgalmas debütálás a nagyobb pályán

U8

Vasas Kubala Akadémia- UTE 1-8
Vasas Kubala Akadémia- Gyöngyös 2-2

1044 Budapest, Fiumei utca 2., 2017.09.09. szombat, 10.00


Összeállítás: Mucsi, Békés-Varró, Király, Takács, Kótay, Világi, Pergel, Takács, Bakó

Gól: Kótay (2), Takács

Brodarics Tamás vezetőedző:

-Első alkalommal lépett pályára a csapat 4+1-es felállásban, nagyobb pályán, ennek ellenére is remekül helytálltak a gyerekek, büszkék lehettek a teljesítményükre. Az első meccsünket az UTE ellen játszottuk, amin az első két negyed elment arra, hogy megszokjuk a korosztállyal járó körülményeket. Kevés helyzetet alakítottunk ki, a letámadásunk még dadogott is, de a harmadik negyedre összeszedtük magunkat, így egyre inkább visszaadták a játékosok azt, amit a héten gyakoroltunk. Magasan letámadtuk az ellenfelünket, rengeteg párharcot vívtunk, cseleket alkalmaztunk, végigvittük a támadásokat is. A magas védelmi vonalnak köszönhetően az előrevágott labdákkal még nem tudtunk mit kezdeni, így a kelleténél több gólt kaptunk, de amint megszokják a játékosok ezt a - pozitív értelemben vett agresszív - stílust, még több gólt fogunk tudni szerezni. Gratulálok a játékosoknak, hiszen hozzáállásban kitűnőt produkáltak, illetve voltak olyan negyedek, amikor a játék is megfelelő volt.

Hajrá Vasas Kubala!
 

2017.09.14. 16:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Női toborzó
Infók
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu