U15 Új igazolásaink: Németh Márk

-2012 őszén kezdtem focizni a Vecsés FC-ben, majd másfél év után a Gloriett SE-be igazoltam, ahol két évet töltöttem. Ezalatt végig Hajdú Lajos kapusedzővel dolgoztam, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ő faragta az egykori, nagy súlyfelesleggel küzdő kis srácból azt, aki ma vagyok. Ez év augusztusában keresett meg Babócsy András azzal a lehetőséggel, hogy jöjjek a Vasas Kubala Akadémiához focizni. Mivel sok jót hallottam az egyesületről és tudtam, hogy nála is jó kezekben leszek, így igent mondtam. A csapatból már több játékost is ismertem, hiszen együtt játszottunk a Budapest Válogatottban. Nem bántam meg a döntésemet, mert egy nagyon családias légkörű egyesület tagja lehetek, ahol minden lehetőség adott a további fejlődésemhez, és nagyszerű szakemberek vesznek körül. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy ezen az őszön bemutatkozhattam a korosztályos magyar válogatottban is Törökország ellen. Szeretném, ha csapatommal hétről-hétre egyre jobban szerepelnénk a bajnokságban, és bízom benne, hogy a továbbiakban is számítanak majd rám a válogatottban is!

2016.10.12. 17:33

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu