VKLA Új vezetőedző az U19-es csapatnál

A mai nappal Akadémiánk vezetése Schindler Szabolcsot nevezte ki az U19-es csapat vezetőedzői posztjára. Simon Antal eddigi vezetőedző a továbbiakban a Vasas FC felnőtt csapatánál betöltött feladatát folytatja.
 
A keceli születésű Schindler Szabolcs a Vasasban nevelkedett, majd számos hazai klubban megfordult, mint profi játékos. Az NB I-ben 346 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon 9 gólt szerzett. Az MTK-val és a Honvéddal is egyaránt Magyar Kupa győztes, a kék-fehér klubbal 2000-ben bajnoki ezüstérmet is ünnepelhetett a most 40 éves egykori hátvéd.
 
Edzői pályafutását négy éve kezdte az UEFA A diplomával és labdarúgó szakedzői végzettséggel is rendelkező szakember. 2011 óta a Viadukt SE Biatorbágy csapatainál dolgozott, a felnőtt csapat vezetése mellett az U11-es és U15-ös korosztályokat is irányította, korábban pedig az U21-es gárdát edzette, valamint a biatorbágyi utánpótlás szakmai vezetője is volt. 2014-ben pályaedzőként segítette Csank János munkáját a megyei amatőrválogatottak tornáján bajnoki címet szerző Pest megyei válogatottnál.
 
Munkájához sok sikert kívánunk!

2015.08.03. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu