U19 Újabb csodálatos győzelemmel vezeti csapatunk a bajnokságot

Vasas Kubala Akadémia - Illés Akadémia 1-0 (0-0)

Fáy utca, műfüves pálya 2016.09.10., 11 óra

Tomori Z.  -  Szabó B., Kiss B., Takács Zs., Dolhai G. - Rákos B., Kovács M., Rabatin R., Erdélyi Zs. - Borvető Á., Gergye D.

Cserék: Filipovic M. - Gergye D. helyett a 60. perc

Gólszerző: Borvető Á. 88. perc

Schindler Szabolcs, vezetőedző:

Betegségek miatt többen is kiestek a hétvégi csapatból, ami megnehezítette a dolgunkat a keret összeállításánál. Sajnos arra nem számíthattunk, hogy a meccs napján újabb játékosok dőlnek még ki a sorból, akikre nem tudunk majd számítani. Gál Márk öt perccel a mérkőzés kezdete előtt sérült meg, egy fordulásnál leragadt a lába. A sérülés következtében kénytelenek voltunk átalakítani a tervezett csapatot, szerencsénkre Szabó Botond intenzív bemelegítés nélkül is nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. A félidő első fele nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, mert a vendégek dinamikus játékosait nehezen tudtuk kontrolálni. Negyedóra után szerkezetet váltottunk, ami láthatóan biztosabbá tette a csapatot, stabilabbá vált a védekezésünk, majd átvettük a mérkőzés irányítását is. A félidő végén két olyan remek támadásunk is volt, amit a mágnestáblán sem rajzolhattunk volna meg jobban, sajnos egyikből sem sikerült gólt szereznünk.

A félidőben arra kértük a játékosokat, hogy sokkal agresszívebben védekezzenek, és közelebb helyezkedjenek az ellenfél játékosaihoz, hogy a labdaszerzéseknél közelebb legyünk az ellenfél kapujához. Több párharcot nyertünk ebben a félidőben, mint az első félidőben, és ez döntőnek bizonyult. A vendégeknek egy nagy helyzetük volt a 75. percben, de szerencsénkre közelről a kapu mellé fejelték a labdát. Az utolsó negyedórában egészen feltoltuk a védekezésünket, mert láthatóan fizikálisan jobban bírtuk a végjátékot, mint a vendégek. A csapat erejének köszönhetően a végjátékban ismét villantunk egyet és ez döntőnek bizonyult. Rabatin Ricsi remek beadásába Kovács Milán sarkalt bele, ami Borvető Áron elé került, aki több védő gyűrűjében a kapu közepébe bombázta a labdát. Elismerés jár a CSAPATNAK, mert szűkös játékos kerettel is sikerült legyőznünk egy erős csapatot. Folytatnunk kell a megkezdett kemény munkát, mert csak így érhetjük el a céljainkat!

Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

Hajrá Vasas Kubala!

2016.09.12. 12:45

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Nyári táborok
Információk
Új stadion

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu