VKLA Véget ért a Farkas János Torna

A szombati csoportmérkőzéseket követően az A csoportot az MSK Zilina 4 ponttal, jobb gólaránnyal nyerte a csoportmásodik ciprusi FC Omonia Nicosia és a Vasas Kubala Akadémia csapata előtt. A B csoport élén az FK Vojvodina állt, az MFK Z. Michalovce és a DVTK csapata előtt.

A mai helyosztókon az ötödik helyért a Vasas Kubala Akadémia és DVTK csapott össze, ez utóbbi 4:3 arányban nyerte a büntetőpárbajt. A harmadik helyért az FC Omonia Nicosia az MFK Zemplín Michalovce-vel játszott. A bronzmeccs első félidejében kétgólos előnyre tett szert az FC Omonia Nicosia, amit szünet után megdupláztak, így végül 4:0 arányban múlták felül az MFK Zemplín Michalovce csapatát.

A Farkas János Torna döntőjében az FK Vojvodina és az MSK Zilina ifjú tehetségei mérték össze erejüket. A hétvége során remek formában játszó mindkét csapat drámai fordulatokban bővelkedő meccset játszott. Az FK Vojvodina büntetőből szerzett vezetést, a szlovák csapat azonban nem adta föl és a második félidőben egyenlíteni tudott. A mérkőzés hátralévő részében mindkét csapat előtt hatalmas helyzetek adódtak, azonban gólt nem sikerült szerezni, így büntetőkre került sor. A büntetők alatt csak fokozódtak az izgalmak, mindkét oldalon kimaradtak tizenegyesek, végül 5:4 arányban az MSK Zilina nyerte a Farkas János Kupát. Idén először kerül külföldre a Farkas János vándorserleg, amit a tornagőztes egy évig magánál tarthat.


A VI. Farkas János U16 Football Cup végeredménye:

1. MSK Zilina

2. FK Vojvodina

3. FC Omonia Nicosia

4. MFK Zemplín Michalovce

5. DVTK

6. Vasas Kubala Akadémia

A torna különdíjai:

MSK Zilina legjobb játékosa: Janus Michlin

FK Vojvodina legjobb játékosa: Velimir Dobrivoce

FC Omonia Nicosia legjobb játékosa: Panagiotis Panagiotou

MFK Zemplín Michalovce legjobb játékosa: Martin Kolesar

DVTK legjobb játékosa: Mark Mikolka

Vasas Kubala Akadémia legjobb játékosa: Tóth Zs. Ákos

A torna legjobb kapusa: Filip Knazovic - MSK Zilina

A torna gólkirálya: Straninja Kostevski - FK Vojvodina (4 gól)

A torna legjobb játékosa: Fanos Katelaris - FC Omonia Nicosia

Czeizler Gábor különdíj: Molnár Erik - Vasas Kubala Akadémia

Juhász Béla Fair Play díj: Jozef Vajs - MFK Zemplín Michalovce

A torna színvonalát emelte a Farkas János Torna idei eseményeit figyelemmel kísérők személye is. A döntőt követő eredményhirdetésen neves személyektől vehették át a győztesek a díjaikat.

Díjátadók:

Czeizler Ágnes és Czeizler György

Ihász Kálmán, a Vasas olimpiai bajnok labdarúgója

Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója

György Tamás, a Vasas Kubala Akadémia többségi tulajdonosa

Kovács Norbert, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezetője

Kiss Tamás, a XIII. kerületi Önkormányzat sportfelelőse



Az egyes találkozók eredményei, a meccsek értékelése megtekinthető a "Rendezvények" menüpont alatt: http://vkla.hu/farkas-

Fényképek a "Galériák" menüpont alatt tekinthetők meg.

2012.08.19. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu