VKLA VKLA - Újbuda

U18

Vasas Kubala Akadémia – Újbuda 3:0 (1:0)

Fáy utca, műfüves pálya, 2014.09.13. 9:00 óra

Összeállítás: Orgován – Kerék, Egyed, Gauzer, Tóth O. – Radics, Dinka, Surányi – Tajti, Pataki, Horváth P.

Cserék: Major B. – Tajti helyett a 75. percben.

Gól: Tajti Krisztián a 44. és 66. percben és Radics Zsolt a 86. percben.

Tóth Csaba, vezetőedző:

29’ Közel fél órát kellett várni az első veszélyes ziccerig, Pataki Roland középpályáról az átlósan beinduló Horváth Patrikot hozta helyzetbe és a kapus mellett eltolt labdáját  már nem tudta a kapuba helyezni.

44’ Megszereztük a vezetést. Radics Zsolt szögletét először kifejelték, a labda ismét elé került, de másodjára már Tajti Krisztiánt találta el, aki fejjel a rövidbe célzott 1:0

66’ Radics Zsolt ismét előkészítő szerepkőrbe volt, újra Tajti Krisztiánnak adott gólpasszt, aki szögletét közelről a hálóba kotorta 2:0

85’ Remek támadásból szép gólt szereztünk. Radics Zsolt Major Barnát indította, aki egy csel után az őt megjátszó Radics Zsoltot hozta helyzetbe aki a hosszúba lőtt 3:0

Nagyon sok beteg és sérült ellenére elértük a tervezett célunkat és megérdemelten nyertünk. A játékban azonban van mit kijavítanunk és nagyon bízom benne, hogy ezt mielőbb el tudjuk érni. A csapatnak a győzelemhez, Egyed Botondnak a debütáláshoz gratulálok. 

U16 

Az U16-os csapat bajnoki mérkőzése elmaradt, mert az Újbuda csapata sérülések és betegségek miatt nem tudott kiállni.

2014.09.15. 00:00

Vissza

Tabella

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 BudapestFáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu