VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

Az öthetes téli szünetet követően január 12-én, hétfőn találkozott először női szekciónk, és megkezdte a felkészülést a 2025/26-os kiírás tavaszi folytatására. Az első napon átmozgató edzésen vettek részt a lányok, majd hétköznaponként egy tréning szerepel a programban. A menetrendben az elkövetkező hetekben felkészülési mérkőzések is várnak leány csapatainkra, a tervezett ellenfelek között szerepel a Budafoki LC, a Kelen SC, a Rapid Wien II., a Soroksár SC és az UTE is.
A felkészülési program után női szekciónk különböző időpontban játszik tétmérkőzéseket. A Téli Nagypályás Tornán szereplő U16-os leány korosztályunk január 30-án, pénteken hazai pályán pótolja a második fordulóból elhalasztott meccsét a Budafoki LC ellen. Egy héttel később, február 7-én, szombaton U19-eseink szintén a dél-budaiakkal találkoznak a Fáy utcában. Az NB II. Keleti csoportjában szereplő felnőtt női csapatunk március 7-én a pillanatnyilag utolsó előtti helyen álló Kecskeméti LC-t fogadja idehaza, míg a versenykiírás szerint U14-eseinkhez a Csákvári TK érkezik.

2026.01.18. 12:01
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu