VKLA Gombfoci: Gombfoci - Sinkovics Gábor legfrissebb írása

…és gyere fiam, ülj ide mellém, mindjárt felhörpintem ezt a bodzaillatú Irsai Olivért, aztán közben beszélgethetünk. Ne rémülj meg, apád a bezártság miatt nem lett alkoholista, a bort ugyanúgy szereti, mint Márai Sándor, csak „szagolgatja és ízlelgeti” a hangulat kedvéért.

Ülj ide mellém fiam, úgyis olyan ritkán találkozunk. Mindjárt lehalkítom a Cult muzsikáját, s aztán megbeszéljük, kibeszéljük mindazt, ami bennem, bennünk van. Egyébként büszke lehetsz rám, hogy három percre a hatvanadik születésnapomtól rockzenét hallgatok, a Cult vagy a Cure muzsikáját bömböltetem, és sokszor úgy érzem magam, mint Iggy Pop, amikor a Passengert énekli. Inkább szóljon a rock, mint valami lakodalmas gagyi, a rádiókban agyonjátszott, szirupos popsláger. Nem igaz, fiam?

Jó itt ülni az erkélyen, ebben a verőfényes napsütésben. Nem is tudom mikor töltöttünk együtt ennyi időt korábban. Van jó oldala is ennek az átkozott nyavalyának, összetereli, újra egy asztalhoz ülteti a családtagokat, s mintha megállt volna az idő, mi csak faljuk a rántott csirkét némán, és arra gondolunk, itt van, újra itt van a nagy család, megannyi generáció – és senki sem mehet az utcára.

Ne légy türelmetlen fiam!

Látom rajtad a mehetnéket, a tomboló vágyat, hogy nekiindulj a világnak, hogy csatangolj az utcán, nézd a csajokat, magadba szívd a szabadság, az ifjúság mámorát, de most nem ennek van itt az ideje. Tudom, hogy alig várod az edzést, hogy újra ott legyél a csapattársaiddal a Vasas pályán, hogy kibeszéljétek a szőke, hosszú hajú Evelint, a fekete rövid hajú Karint, a vörös hullámos hajkoronájú Szilviát. Hogy aztán ott a zöld gyepen eltűnjön valamennyi, megszűnjön a külvilág, és csak a labda, a játék számítson.

Büszke vagyok rád, fiam.

Soha nem mondtam el neked, látod kellett ehhez ez az átkozott járvány, hogy meséljek az első meccsedről, amikor először húztad magadra a Vasas-mezt. S én álltam ott a pálya szélén, pokoli meleg volt, de nem ezért izzadtam, hanem az izgalom miatt, hogy te pontosan passzolj, ügyesen cselezz. Szinte szuggeráltam azt a pillanatot, amikor labdához értél a Honvéd elleni bajnokin, és amikor senki sem látta, a könnyeimet töröltem, a könnyeimet nyeltem, mert adtál egy gólpasszt és nyert a Vasas – nyert a fiam!

Én is ezt akartam annak idején.

Vasas mezben parádézni, a nyárfák övezte kis füves pályán trükközni, mint Rixer Géza. De belőlem nem lett akkora talentum, az én utam másfelé vezetett, és nekem maradt az álmodozás, az elvesztett álmok hiábavaló éjszakai kergetése.

Miért nézel rám ilyen furcsán, fiam?

Csupán a helyzet, ez az abszurd, már-már kilátástalan helyzet hozza ki belőlem mindezt. Járvány van, s mi itt maradtunk összezárva, miért ne beszélhetnék neked a legbensőbb érzéseimről? Anyád mást sem csinál, mint a borzalmas híreket lesi, megállás nélkül panaszkodik, maszk után kutat, Isten bosszújáról beszél, az Úr akaratát emlegeti, világvégéről fantáziál, miközben én megpróbálok nevetni.

Nevetni. Érted, fiam?

Büszke vagyok rád. Büszke, amiért hétvégenként Vasas címeres mezben futkározol a pályán, hol azon a combot lehorzsoló, leégető műfüvön, hol pedig üde zöld gyepen az Újpest, Kispest, vagy a Fradi vendégeként. S olykor úgy tereled a lasztit, mint Galaschek Peti, és én legszívesebben üvöltenék a gyönyörűségtől. S olyankor mondom a magamét a mellettem állóknak, hogy tessék, nézzék, ez az én fiam, ott nyolcas mezben, abban a gyönyörű Vasas-szerelésben. Nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy nem valami banda tagjaként császkálsz a városban, hogy nem a lógáson jár az eszed, hanem tartozol valahová.

A Vasas Kubala Akadémia növendéke vagy.

Nehéz, már-már pokoli időszak ez, fiam. Apádnak talán nem lesz munkája, a járvány elmúltával sem, talán a nulláról kell kezdenünk mindent, újra felépíteni az életünket, hitelt törleszteni, a napi megélhetésről gondoskodni. De ne félj fiam. Annyi pénzünk mindig lesz, hogy neked ne kelljen abbahagynod a futballt, hogy a szenvedélyed, a labda, a játék megmaradjon, ne kelljen lemondanod róla.

Ha kell, fát vágok.

Ha a helyzet úgy hozza, takarítani fogok.

Bármit elvállalok és ezzel anyád is így van. Anyád, aki halálra rémült arccal folyamatosan a híreket hallgatja, és valamilyen FFP nevű maszkot vásárolna felárral is.

Olyan ez, mint egy rémálom.

A pálya, az Illovszky Rudolf Stadion üres. Az életünkre lakat került. A hétfőket, a keddeket, a szombatokat lehalkították. S mi, mint valami kalitkába zárt papagáj, csak azt mondogatjuk: mikor lesz vége…? Mikor lesz vége ennek? Istenem, mit nem adnék egy zsúfolt hetes buszon való utazásért. Egy közértben lökdösődő, akciós májkrémért harcoló tömegért. A kávéházakban, a kocsmákban vidáman, már-már egykedvű arccal ücsörgő vendégekért.

A stadionokat megtöltő közönségért.

Ez hiányzik a legjobban fiam, a Vasas meccs. Kimenni az új stadionba, rántott húsos zsömlét majszolni, csapolt sört inni, Izsó Náciról, Galaschek Petiről, Váczi Zoliról anekdotázni. Te pontosan tudod, mit jelent nekem, nekünk ez a klub. Arra biztatlak, akármeddig is tart ez az online tanítás, az interneten való matekozás, te légy büszke arra, hogy futballista vagy.

Hogy a Vasas futballistája vagy!

Mert tartozol valahová, és ez ma, ebben a zűrzavaros, kiüresedett, értékeit vesztett világban talán mindennél fontosabb. Most itthon vagyunk fiam, összezárva, és én azt szeretném, ha együtt néznénk meg a Pál utcai fiúkat, és te tudd, pontosan tudd, mit jelent az a mondat: „Tubák, papuskám tubák…” És azt is várom, hogy most szobafogságra ítélve olvasd el az Utas és holdvilágot, Szerb Antal remekművét, és majd beszélgessünk Ulpius Tamásról. És talán még az is megadatik nekem, hogy megnézed a Forrest Gumpot, a Holt költők társaságát, és egyszer, nem is olyan sokára elolvasod Gabriel García Márquez regényét, a Szerelem a kolera idején-t.

Most úgy is aktuális.

S lenne egy ötletem, fiam: gombfocizzunk! Gyerekkori mániám, kedvenc időtöltésem volt ez, és most jött el a pillanat, hogy elővegyem a Gigi Rivával, Gianni Riverával, Sandro Mazzolával felálló olasz válogatottat a George Besttel, a Bobby Charltonnal, Denis Law-val felálló Manchester Unitedet, életem első két gombfocicsapatát, amelyet azóta is őrzök, mint valami különleges kincset. A Vasas soha nem játszott nálam, miért is játszott volna egy olyan csapat, amelyik mindig és mindig és mindig nyer.

Van kedved gombfocizni, fiam?

Legalább addig is játszunk, amíg nem mehetsz újra edzésre.

És addig sem hallgatod azt az idegesítő rap zenét, nem bámulod a telefonodat, nem ülsz a számítógéped mögött – jobb híján.

Bezárt minket az élet, de mi most együtt kiszabadulhatunk innen, fiam.

Moby énekel a háttérben, és mi gombfocizunk.

És mind a ketten tudjuk, hogy bárki is lépjen pályára, mindig a Vasas nyer.

A te Vasasod – és az én Vasasom.

Légy türelmes fiam, ennek a borzalomnak néhány hét, néhány hónap múlva vége.

A Vasas Kubala Akadémián várnak vissza az edzők, vár vissza a tulajdonos, várnak vissza a csapattársaid. És addig beszélgessünk, nevessünk, és éljünk túl mindent.

Figyeltél rám, fiam?

Mert most én jövök, én lövök…

S te, fiam majd valóra váltod az álmaimat.

És mi egyszer és mindenkorra elfelejtjük ezt a rémálmot, amiben most élünk.

2020.03.25. 16:40

Vissza