VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Az U19-es válogatott győztesen fejezte be az elitkört: a harmadik találkozón hátrányból felállva, 4–2-re múlta felül Szlovákiát. A győzelem a csoport harmadik helyére volt elég, míg az Eb-részvételt jelentő első helyet a házigazda olasz válogatott szerezte meg. A találkozón saját nevelésű középpályásunk, Hős Zsombor is lehetőséget kapott: csereként lépett pályára a 69. percben, így részt vett a győzelem megszerzésében és értékes tapasztalatot szerezhetett a nemzetközi színtéren.
A presztízscsatát jó játékkal megnyerő, az ezen a mérkőzésen nyújtott teljesítményéért minden elismerést megérdemlő U19-es válogatott Olaszország és Törökország mögött, Szlovákiát megelőzve a harmadik helyen végzett a csoportjában - az Eb-re a kvartett élén záró, a törökökhöz hasonlóan hét pontot gyűjtő, de jobb gólkülönbséggel rendelkező olaszok kvalifikálták magukat.
– Nagyon örülünk annak, hogy ezen a meccsen a legszebb arcát mutatta a csapat, az a szenvedély, agresszivitás és hatékony támadófoci jellemezte, mint az elmúlt két évben oly sokszor. Lényeges volt nekünk, a szakmai stáb tagjainak is, hogy ez az időszak egy emlékezetes sikerrel érjen véget. Minden szempontból fontos és megérdemelt győzelemmel zártunk, jó volt megélni ezt a kilencven percet – értékelt a lefújást követően az eltiltott Kemenes Szabolcsot helyettesítő Veress Balázs asszisztens edző az mlsz.hu-nak.
Fotó: mlsz.hu
2026.03.31. 18:36
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu