KUPA Hol van már az ezüst nyár?

„És csak élek, éveimre visszanézek. Hol van már az ezüst nyár oh, az ezüst nyár…?”

„Drága Angyalföld…!”

A kórus hangjába szinte beleremegtek a környező villák, s elegáns épületek. Telkiben nem az ég mennydörgött ezen a szombat délutánon, hanem a Vasas-tábor hangja. Kupadöntőt játszottak az elegáns településen található sportlétesítményben és szépen megtelt a lelátó, amikor kikocogott a pályára a két csapat, a Debrecen és a Vasas legénysége. Gyerekemberek sétáltak fel a zöld gyepre, de a felnőttek komolyságával és elszántságával. Az U16-os korosztály évzáró fináléja volt ez, és mi, Vasasok büszkék voltunk rá, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is a mi fiaink kerültek a döntőbe.

De ez így eddig túl hivatalos.

Afféle tudósításszerű. Mert ez az összecsapás nektek srácok, több volt, sokkal több, mint egy meccs a sok közül. Nézem a fotót, amely mutatja ahogy kocogtok ki a kezdéshez. Látom az arcotokat, rajta a megdöbbenést, hogy hohó hiszen ott szemben, a lelátón piros-kék transzparensek, sálak, és hangos Vasas-drukkerek várnak rátok. Életetekben először vívhattatok „igazi” futballmeccset. No, nem lenézve a korábbi, fontos és kevésbé fontos összecsapásokat... De mennyire más az, amikor valódi szurkolótábor van a lelátón, amikor nem csak az izguló papa, a halkan felsikító mama, vagy az idegesen, csendben toporgó nagyszülők állnak a lelátón. S nem csak csinos fruskák, szőkék, barnák, akik miattatok nézik a meccset.

A Vasas-tábor ott volt Telkiben és beleadott apait-anyait, a dalok az ég felé szálltak, a piros-kék füsttel együtt, és ti ott a zöld gyepen azt gondolhattátok magatokról, hogy már ezért a meccsért, ezért a pillanatért is érdemes volt aprócska gyerekként jelentkezni a Kubala Akdémiára. Ezért a pillanatért megérte, hogy a Vasas-mezt választottátok, a világ legszebb piros-kék dresszét. Tudom, hogy most még keserű a méz. A méz, amely oly édes a pillanattal együtt, amikor magasba emelhettétek volna a kupát, de ezúttal ez az élmény az ellenfélnek, a DVSC játékosainak adatott meg. Egy kupadöntőben vereséget szenvedni olyan, mint amikor az imádott lány, Ági, Gabi, Sarolta azt mondja, köszi, én inkább a Lajost választom helyetted.

Vagy még olyanabb...!

16 évesen az ember körbe futná, vagy legalábbis megváltaná a világot. 16 évesen kergeti az álmait, és a futballpálya erre és ehhez tökéletes helyszín. Az írás elején egy 1971-es LGT számból idéztem. Egy olyan dalból, amelyet a szüleitek, de inkább a nagyszüleitek rajongásig szerettek és szeretnek a mai napig.

Hol van már az ezüst nyár?

Így gondolhattok majd vissza öt, tíz, húsz év múlva 2025-re, amikor is hihetetlen küzdelem után, balszerencsével a végén, éppenhogy lemaradtatok a bajnoki aranyról, és amikor egy 94. percben bekapott góllal buktátok el a kupadöntőt. Két ezüstérem, amelynek most még aligha tudtok örülni. Pedig klassz dolog ám ez, srácok. A legjobbak között lenni. A legeslegjobbak között. És mi, Vasas-fanatikusok ott a lelátón Telkiben, vagy bárhol az országban – higgyétek el, sokan vagyunk, még ha ez olykor nem is látszik – igenis büszkék vagyunk rátok. És akik látták ezt a szombati kupadöntőt, lelkesen nézték ahogy Horváth Gábor, az edzőtök megszervezte a játékotokat, ahogy uraltátok a meccset, ahogy térdre kényszerítettétek a Kis Lokit, ahogy magabiztosan vezettetek...

A többi már történelem.

Balogh Áron, a csapatkapitány beverte az elsőt, nyugodtan, magabiztosan, úgy lőtte a tizenegyest, mintha Tóth Milánt láthattuk volna, csak semmi cidri, csak lazán, csak flegmán. Aztán Juhász Martin pimasz csele, majd pontos lökete és már kettő ide. Majd a folytatásban Varga Bertalan, a kapusunk olykor földöntúli bravúrokat mutatott be. S tudjátok fiúk, nem véletlenül mondják, meg írják az okos felnőttek, hogy az utánpótlás-nevelés közepette nem az eredmény a legfontosabb. Hogyha kitűnik egy fiú a kapusposzton, a védelemben, a középpályán, vagy a csatársorban, ha felfigyelnek rá, ha bekerül a neve a noteszokba, no meg a korosztályos válogatottba, akkor mindez erről szól. Pontosan erről.

De ez most benneteket nem érdekel, tudom.

Benneteket a győzelem, a siker érdekelt és motivált és hajtott, és ez így van rendjén. Hiszen azért edzettetek nap mint nap, a Fáy utcai Sporttelep „szűk mezsgyéjén”, azon a kevés pálya egyikén, tökéletes időbeosztással, hogy mindenkinek jusson hely a pázsiton, vagy a műfüvön – hogy ti legyetek a legjobbak. Most kikaptatok, de még semmi sincs veszve. Jövő ilyenkor bajnoki címet és kupát is nyerhettek. Egy korosztállyal feljebb. Csak rajtatok múlik. A Kubala Akadémia immár márkanév, a hazai utánpótlás-nevelő műhelyek között az egyik legjobb. S ti büszkék legyetek arra, hogy idetartoztok. Hogy egy olyan klub játékosai lehettek, amely egykoron a világ legjobbjai közé tartozott. És ebben higgyétek el, semmiféle elfogultság nincs. Kérdezzétek csak meg a nagypapátokat, aki olykor elénekli, vagy legalább meghallgatja az LGT dalát, hogy mit is jelentett a Vasas a világ futballjában néhány évtizeddel ezelőtt. Mit jelentett Farkas János, Mészöly Kálmán neve. Mit adott a magyar futballnak Váradi Béluska, Müller Sándor, Izsó Ignác és a többiek. Ti az ők örökösei vagytok, ezt soha ne felejtsétek!

Ti a Vasas vagytok!

A Vasas, amelyet szerte az országban rengetegen szeretnek és ezek a drukkerek, akik bizony elszoktak a sikerélményektől, bennetek is látják azt a jövőt, amely a nálatok egy, vagy két évvel idősebbekben, vagy a bravúrosan szereplő NB III-as csapatban ott van. Különleges szombat délután volt az Telkiben, és ti már tudjátok milyen az, amikor egy igazi tábor, egy hangos, lelkes, szenvedélyes tábor buzdít a lelátóról. 16 évesen mindezt megélni, léleksimogató élmény. 16 évesen mindezt megélni biztatás a jövőre, biztatás a folytatáshoz.

Pihenjetek, vakációzzatok, strandoljatok, bulizzatok, táncoljatok, a szőke és a barna fruskák pedig egyre szebbek – ezt már ti is látjátok.

Aztán jöhet újra a meló – jöhet újra a futball. Mert jövő ilyenkor az ezüst ékszereket aranyra lehet cserélni.

Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!

2025.06.17. 09:33

Vissza