
U15 I. Bánás József Emléktorna
2025. június 5-8., csütörtök-vasárnap
Ikarus BSE Sporttelep
Faltusz Zoltán, vezetőedző:
– Először is szeretném megköszönni a stáb lelkiismeretes és fáradhatatlan munkáját erre a négy napra. Több nehézséggel is meg kellett küzdenünk a torna ideje alatt. A legmagasabb fokú a hőségriadó volt, nagyon kellett vigyázni a játékosok folyadékbevitelére és a megfelelő regenerálásra. A sok hiányzó sem könnyítette meg a dolgunkat, hiszen hat-hét sérülés vagy betegség miatti kényszerpihenőt töltő játékos nem játszhatott. Örülök, hogy különböző stílust megjelenítő külföldi csapatok ellen léptünk pályára, ezek mindig tanulságosak a játékosok és az edzők számára is. A torna legélvezetesebb két találkozóját a csoportmérkőzések és a bronzmérkőzés alatt az olasz Venezia FC ellen játszottuk, ami plusz motivációt jelentett a mindenkinek. Elismerés a srácoknak, hogy sok mindent visszaláttunk a pályán, amit külön a torna ideje alatt próbáltunk megjeleníteni, és ami jellemzett bennünket a tavasz folyamán is: egy megalkuvást nem tűrő, igazi csapatként funkcionáló egységet alkottunk, aminek végül bronzérem és Király Bendegúz személyében a torna legjobb játékosa díj lett az eredménye. Igazi tornahangulat volt: kiváló egyéni teljesítményekkel, körbeveréssel és büntetőpárbajokkal. Hasznos tapasztalatokkal zártuk az évet, köszönöm ismét a stáb, illetve a játékosok és a szülők egész éves munkáját.
2025.06.11. 09:22
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu