VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

A téli felkészülési időszak a végéhez közeledik, és hamarosan újra bajnoki mérkőzéseken lépnek pályára korosztályos csapataink – mutatjuk a részleteket.
A felkészülés hatodik hete zárult, és másfél hét múlva folytatódnak az Országos Kiemelt Bajnokságok küzdelmei. A rajtig felső- és alsó szekciós csapataink nemzetközi felkészülési mérkőzéseken lépnek pályára. Az elkövetkező időszakban négy korosztályunk hazai környezetben szerepel, míg két együttesünk a szlovákiai Pozsonyligetfaluban (Petržalka) méreti meg magát.
A közelgő rajt előtt az elmúlt napokban hivatalossá váltak a pontos kezdési időpontok is. U16-os és U14-es csapataink február 27-én, pénteken kezdik meg bajnoki szereplésüket. Az U19-es és U17-es korosztály szombaton lép pályára, az U15-ös együttes március 14-én, míg az U13-as és U12-es csapat március 4-én rajtol.
A bajnoki rajt előtt azonban már komoly tét vár U17-es együttesünkre: február 21-én Belvon Attila tanítványai az Országos Kupa negyeddöntőjében, a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként lépnek pályára.
Tavaszi nyitó fordulók kezdési időpontjai:
12. forduló 2026. február 28., szombat 10.00 Vasas Kubala Akadémia – Videoton FC Fehérvár (U19)
12. forduló 2026. február 28., szombat 12.00 Vasas Kubala Akadémia – MTK Budapest (U17)
12. forduló 2026. február 27., péntek 12.00 Vasas Kubala Akadémia – Illés Akadémia (U16)
12. forduló 2026. március 14., szombat 10.00 Vasas Kubala Akadémia – UTE (U15)
12. forduló 2026. február 27., péntek 14.00 Vasas Kubala Akadémia – Illés Akadémia (U14)
15. forduló 2026. március 4., szerda 13.00 KTE LA – Vasas Kubala Akadémia (U13)
15. forduló 2026. március 4., szerda 13.00 KTE LA – Vasas Kubala Akadémia (U12)
2026.02.17. 11:30
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu