
A márciusban véget ért Eb-selejtező elitköre után ismét együtt készül a magyar U17-es válogatott, amelybe a Vasas FC II. keretéből Rab Bence, valamint akadémiánkról Esery Desmond kapott meghívást. A mieink már a jövő évi összecsapásokra készülnek a két, Lettország elleni felkészülési találkozóval.
A kedd délutáni mérkőzésen saját nevelésű, 17 éves középpályásunk a kezdőcsapatban kapott helyet, míg kapusunk a cserepadról várt bevetésre. Gól nélküli első félidőt követően az 52. percben a több helyzetet kidolgozó mieink kerültek előnybe: Rab Bence szerzett labdát harciasan a félpályánál, majd remek ütemben indította Galambost, aki három méterről, éles szögből a hálóba lőtt.
Nem hagyott alább a magyar csapat és fiatal középpályásunk lendülete, aki négy perccel később újabb assziszttal jelentkezett: labdaszerzését követően Magyarics a saját térfeléről indult meg a kapu felé, betört a tizenhatoson belülre és a jobb alsó sarokba helyezett. Az utolsó negyedórában két gólt is szereztünk, valamint Esery Desmond is pályára lépett, akinek érintetlen maradt a hálója, így a magyar U17-es válogatott 4–0-s győzelmet aratott.
Fotó és videó: mlsz.hu
2025.05.13. 18:50
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu