SINKOVICS Tisztelgés a vörös salak előtt

„Aki ugrál angyalföldi hej, hej…!” Mámoros srácok és büszke, fiatal felnőttek ugráltak önfeledten és énekeltek, kiabáltak telitorokból. Volt mit ünnepelniük. Bajnoki címet nyerni még egy klub természetjáró szakosztályának tagjait is felvillanyozná, valahol a Börzsönyben, vagy Dobogókőn, megpihenve, egy laza fröccsöt felhajtva a győzelem tiszteletére. De ez az ünneplő, maroknyi tömeg a futballistákból és az őket profi módon trenírozó felkészítő stáb tagjaiból állt. A Vasas U17-es csapatának tagjai kiáltották világgá, hogy Magyarországon, ebben a korosztályban ők a legjobbak! A diadalüvöltést még Felcsúton, Kispesten, a Népligetben és az MTK háza táján is hallották!

Merthogy valamennyi nagy riválisunkat megelőzték a srácok, bizonyítva, hogy a kiemelt akadémiák között a Kubaláról elnevezett utánpótlásműhely az egyik legjobb. És nem csak a tizenhét esztendős legények bajnoki címe miatt. Hány és hány hosszabb-rövidebb írás jelent meg az elmúlt években arról, hogy milyen minőségi munka folyik az MTK, a Honvéd és a Felcsút háza táján. Hogy ott gyülekeznek, ott készülnek hazánk legtehetségesebb focistanövendékei. Irigyeltük őket. Kár lenne tagadni, valóban irigyeltük őket. Megannyi pályával rendelkeznek, irigylésre méltó körülmények között készülhetnek, miközben a mi srácaink itt, Angyalföld kellős közepén, az egykori Tripolisz helyén, kemény melót tettek bele hétről hétre, évről évre. És eközben osztozkodtak, folyamatosan osztozkodtak a műfüves pályán, vagy a körülötte lévő, kisebb játéktereken. A helyzet azóta szerencsére sokat javult, lett két új pálya, de még így is jóval szűkösebben éldegélnek és készülnek a mi gyerekeink, mint a nagy riválisok.

Mégis a Vasas lett a legjobb, Angyalföldre került az aranyérem! Ráadásul egy fordulóval a bajnokság vége előtt dőlt el, hogy a Honvéd már nem érheti utol a mieinket, mint ahogy a többi ellenfél sem. A srácok pedig képletesen már a magasba emelhették a bajnoki címért járó serleget, azt a mámoros pillanatot pedig soha, de soha nem felejtik el. Vasas mezben magam is átéltem hasonlóan páratlan élményt, az ifi II-vel előztük meg a mezőnyt, bár akkoriban, a hetvenes években még nem voltak kiemelt akadémiák, nem volt országos bajnokság, és a Fradi, a Dózsa meg a Honvéd elleni rangadók mellett megannyi kiscsapattal meccseltünk. De ez mit sem von le a bajnoki cím értékéből, mi akkor ugyanúgy megünnepeltük – hogy jobbak vagyunk mindenkinél. Vasas-fanatikusként életem egyik meghatározó pillanata volt az, amikor első meccsemet játszottam imádott csapatomban tizenöt évesen, Óbudáról Angyalföldre kerülve. A Fradi ellen játszottunk, a legendás vörös salakon, ahol megszámlálhatatlan tehetség nőtt fel. A Ferencvárost fogadtuk és a gólommal nyertünk 2–1-re a zöld-fehérek ellen. Én akkor nem a földön jártam, hanem valahol a Domus áruház tetejének magasságában, miközben vártam az 55-ös buszt. Izsó Ignácnak képzeltem magam, pedig az a gyönyörűséges győztes találat egy borzalmasan rossz lövésbő született, amely alig-alig pattogott el a Fradi hálójáig. Azt gondoltam, hogy a szentendrei héven majd felismernek, vállamat veregetik, átölelnek és autogramot kérnek.

Talán ilyesmit érezhetnek most a mi Vasasos srácaink is.

Tehetséges gyerekekből nincs hiány nálunk, és ezt nagyon jó érzés leírni. Ezek a fiúk is megérdemelnék, hogy az iskolában, ahová járnak, büszkén mondhassák, hogy a nagy Vasas utánpótlásában nevelkednek... A jövőnk egyértelműen biztató, sőt több mint biztató. Bár sajnos felnőtt csapatunk maradt az NB II-ben, a csalódott szurkolótábor egyértelmű kívánsága: minél több saját gyereket a nagycsapatba! Barkóczi Barnabás még nincs tizennyolc éves, de egész tavasszal remekelt, Szegeden győztes gólt is szerzett. Nem sokkal vagytok fiatalabbak nála... Tiltakozna-e bármelyik Vasas-drukker, ha az őszi felnőtt bajnokságban valamelyikőtök odakerülne a kispadra, esetleg játéklehetőséghez jutna a felnőttek között? A Barcelonánál is bátran nyúlnak a „gyerekekhez”...

Ez a mostani bajnoki cím afféle tisztelgés a vörös sarak előtt. A már nem létező, edzőpálya előtt, amelyen, ha a helyzet és az időjárás úgy hozta, még az 1977-es bajnokcsapatunk tagjai is edzőmeccset játszottak. Váradi Béluska gumistoplis csukában is szétlőtte a hálót, miközben két-háromezer ember állta körbe a téli fagyban azt a legendás edzőpályát. Tehetségek egész sora tréningezett ott és álmodott arról, hogy egyszer majd bemutatkozhat a felnőttek között. Sokaknak sikerült is. Azt kívánom nektek, bajnokoknak, hogy lássunk benneteket az Illovszky Rudolf Stadionban, abban a gyönyörű Vasas-címeres mezben. Mi annak idején a Vasas Sportiskola feliratú kopott, fakó szerelésben játszottunk, de annyira és annyira büszkék voltunk rá, hogy nem cseréltük volna el, a legmárkásabb ruhadarabokra sem.

Srácok, büszkék vagyunk rátok!

És természetesen a szakmai stáb minden tagjára is, akik előtt megemeljük a kalapunkat. Volt kitől tanulnotok, fiúk. A sikeretek bizakodásra adhat okot minden Vasas-drukkernek. Mint ahogy az NB III-as csapat szereplése is. És fiúk, közületek jópáran már játszhattak a harmadosztály csonttörő bajnokságában, szép, nagydarab, ütemtelenül becsúszó ellenfelekkel szemben, és világ, láss csodát, a mi kis ifjú gárdánk sokáig a bajnoki címért is harcoltak az NB III-ban.

Bravó, bravó László Andris!

A megannyi csalódást átélt Vasas-drukker bizisten mondom, örömmel és büszkén ülne le az őszi idény első meccsén, bárki lesz is az ellenfél, ha azt látná, hogy csupa-csupa Vasasos gyerek fut ki a zöld gyepre, azokkal a felnőttekkel, akik továbbra is megérdemelnék, hogy Vasas-dresszt viseljenek. De ne szaladjunk ennyire előre. Ti, fiúk, most pihenjetek és bulizzátok ki magatokat, ahogy egy szerelmetes tinédzserhez illik. Jöjjenek a koncertek a Budapest Parkban, vagy bárhol, hogy aztán a nyári felkészülésre élményekkel telve térjetek vissza. Ti ugyanis itt vagytok, itt lesztek.

És ti jelentitek a jövőt. A Vasas jövőjét!

2025.06.02. 15:50

Vissza