VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

Vasárnaptól szerdáig edzőtábort tartott az U18-as válogatott, amelynek keretében két saját nevelésű játékosunk, Kátai Szabolcs és Rab Bence is helyet kapott. Az elmúlt napok elsősorban az ismerkedés jegyében teltek, a közös edzések zárásaként pedig szerdán az NB III, Észak-Nyugati csoportjában második helyen álló Dorog ellen játszott edzőmérkőzést a csapat.
Az immár Gerliczki Máté szövetségi edző által irányított U18-as korosztályos nemzeti együttes márciusban az Eb-selejtezősorozat A-ligájában szerepel. Ellenfelei a házigazda Svájc, valamint Franciaország és Wales lesznek. A csoport utolsó helyezettje kiesik a B-ligába, míg az első három helyezett a legmagasabb divízióban folytathatja.
A következő összetartásra már közvetlenül az Eb-selejtezők előtt kerül sor, ekkor válik véglegessé a Svájcba utazó keret.
Fotó: mlsz.hu.
2026.02.19. 10:26
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu