VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani

A III. Kerületi TVE-t 1887. január 14-én alapították, ezzel pedig Magyarország harmadik legrégebben alapított sportklubja a Nagykanizsa és az Újpest után. A már akkor is kék-fehér színekben szereplő együttes 1931-ben mutatkozhatott be az NB I-ben, amelynek 1937-ig megszakítás nélkül tagja maradt. A klub ebben az időszakban története egyik legnagyobb sikerét is elérte: 1931-ben 4–1-re legyőzte a Ferencvárost a Magyar Kupa döntőjében. Ezt követően azonban közel hat évtizedet kellett várniuk az óbudaiaknak az újabb élvonalbeli szereplésre.
Az 1998/99-es szezonban tértek vissza az első osztályba, ahonnan végül az utolsó helyen búcsúztak. 2000-ben gazdasági nehézségek miatt a csapat Csepelre költözött, majd 2002-ben teljesen megszűnt. Közben azonban már 2000-ben, III. ker. TUE (Testnevelési és Utánpótlásnevelő Egyesület) néven újjáalakult a klub, amely azóta leginkább a Budapesti I. osztályban és az NB III-ban szerepelt.
Ellenfelünk az előző kiírásban a 4. helyen végzett, az idei szezonban azonban remekül teljesít: 15 megszerzett ponttal, veretlenül, mindössze rosszabb gólkülönbsége miatt a második helyről várhatja a vasárnapi összecsapást. A legutóbbi, hétközi játéknapon hazai pályán 2–0-ra legyőzték a Békéscsaba 1912 Előrét. Farkas Balázs, Fehér Benedek és Hosszú Zétény személyében három egykori angyalföldi játékos is megtalálható a III. Kerületi TVE keretében. A mieink között ezúttal nincs olyan futballista, aki korábban Óbudán szerepelt.
A Vasas FC II. hatodik bajnoki mérkőzése a Fáy utcai Sportcentrumban kerül megrendezésre, a találkozóval kapcsolatos szurkolói tájékoztató ezúttal is számos hasznos információval szolgál a kilátogató drukkereknek, amely IDE KATTINTVA érhető el.
2026.08.28. 14:22
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu