VKLA A vertikális C. Ronaldo és a horizontális Barca

Szemléletváltás. Ezzel a címszóval szervezett konferenciát a Vasas Kubala Akadémia. Az elméleti és gyakorlati részt is magában foglaló rendezvényen egy holland és egy angol szakember mutatott be egy futballfilozófiát, amely a játékosok kreativitására, annak fejlesztésére épít, és vallja, hogy minden labdarúgót másképp kell megközelíteni, másképp lehet fejleszteni – s hogy a játékosokhoz való egyéni kulcs megtalálása az edzői munka egyik fő feladata. Gyakorlati példákon keresztül megtudhattuk, mitől horizontális a Barcelona, miért nevezhetjük Crisitano Ronaldót vertikális típusnak, de arról is szó esett, miért nem találta meg a közös hangot a Chelsea-nél José Mourinho és Eden Hazard. Az egyik előadás-vezető, Jan Reurings a holland futball jelenlegi válságának okaira is kitért a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban, a Kubala Akadémia ügyvezetője, Szekeres Tamás pedig a saját filozófiájuk mellett a magyar közegről beszélt, párhuzamba állítva azt az elhangzott előadások témáival. Az elhangzottak sokban összecsengenek a Nemzeti Sport Online által idén év elején indított Szemléletváltás sorozat céljaival. Ezért is fogadtuk el a meghívót. A konferencián a több mint harminc éve a holland szövetség alkalmazásában, jelenleg az edzőképzés instruktoraként dolgozó Jan Reurings és tanítványa, Ryan Smart tartottak előadásokat többek között tehetséggondozás, edzői szerepek, genetikai adottságok, labdarúgó-játékostípusok témakörökben. A délelőtti előadásokat délután gyakorlati bemutató követte, a külföldi szakemberek edzés közben is bemutatták mindazt, amit képviselnek. A konferencián a Kubala Akadémia – mint regionális központ – meghívására a hozzá tartozó alközpontok képviselői vettek részt, mintegy félszázan, köztük volt válogatott labdarúgók is, például Bükszegi Zoltán vagy Czvitkovics Péter.

Az első előadáson Jan Reurings a saját filozófiáját mutatta be, illetve azokat az alapvetéseket, melyek ideális esetben szerinte egy futballedzőt meghatározhatnak. Így a saját szerep megtalálását a világban; a tanulás lehetőségének örökös fenntartását; az előítéletektől mentes, harmonikus környezet kialakítását, amelyben mindenki önmagát tudja adni, és amelyben könnyen lehet nyílt, őszinte kapcsolatokat teremteni; a világ megismerését, nyitottságot más országok, futballkultúrák felé.
Reurings szerint az edzőknek szükségük van egy egységes filozófiára, amellyel közelítenek a másik ember, a játékosok felé, fontos ugyanakkor, hogy az elmét és a testet nem lehet egymástól elválasztani, ahogy a fizikai és a mentális felkészítést sem lehet teljesen elkülöníteni, összhangban kell lenniük.
A holland szakember többször is hangsúlyozta, hogy a gyerekek ötévesen a legkreatívabbak, később, a különböző elvárások, társadalmi szabályok miatt ez a kreativitás fokozatosan csökken. Ugyanígy van ez a futballban is. Amikor a gyerekek először találkoznak a labdával, általában önfeledten kergetik. Később viszont a szabályok, a pálya mérete, a szülők elvárásai, az edző utasításai mind keretek közé zárják az ifjú labdarúgókat, akik vágynak a dicséretre, ezért alkalmazkodnak, követik a szabályokat, az utasításokat, ezzel elnyomják a kreativitásukat.
Reurings szerint ezért egy edző számára annak kell lennie a fő kérdésnek, hogyan támogathatja leginkább a gyerekek kreativitását (erre a kérdésre érkezett az előadáson ülők soraiból az a pesszimista válasz, hogy „Magyarországon jelenleg ezt senki sem tudja"). Alapelve – ami tulajdonképpen megegyezik a „klasszikus" holland futballfelfogással – arra épül, hogy felszabadítsák a futballistákat a kötöttségek alól.
Ez az utánpótlásban azzal az eszközzel oldható meg, hogy kisebb pályán, kevesebb játékossal, kevesebb szabállyal futballoznak a gyerekek. Így például kivehető a lesszabály, de Reurings szerint akár még a kézzel érintés tiltása is elhagyható a legkisebb korosztályoknál. Úgy véli, a jó edző tudja, hogyan egyszerűsítsen, mivel tudja a leginkább szolgálni a játékosok fejlődését, kreativitásuk kibontakoztatását, azt, hogy önálló döntéseket hozzanak a pályán.

Hangsúlyozta, az utánpótlás-nevelés egy folyamat, amelynek a végeredménye a nagypályás futball, a maga szabályaival. Az egyik első lépés azonban a futballoktatás terén, hogy elváljon a mozgás a tudatos cselekvéstől. Kezdetben a legkisebb gyerekek csak futnak a labda után, A labda a főnök, a labda irányítja a játékost (erről beszélt a napokban a Nemzeti Sportnak adott interjújában Gera Zoltán is a futballal most ismerkedő, óvodás fia kapcsán), de a labdarúgás ott kezdődik, amikor a cselekvéseiknek célja is lesz (gólt kell rúgni), és a cél érdekében a gyerekek megtanulják irányítani a cselekedeteiket. Ha ez megvan, akkor ezzel együtt megtanulják koordinálni a mozgásukat is. A gyerekek kezdetben a pillanatnak élnek, egy-egy gólnak, cselnek, később pedig megértik, hogy a fő cél az, hogy eggyel több gólt rúgjanak, mint az ellenfél – ez a fejlődés folyamata.
Reurings és a holland iskola – éppen ettől távolodott el a közelmúltban a holland labdarúgás (lásd keretes interjúnkat) – azt vallja, az oktatás nem azt jelenti, hogy elmondunk valamit, aztán számon kérjük (ez a szemlélet sokaknak ismerős lehet a magyar közoktatásból). Az oktatás szerintük nem utasításokat, hanem ötleteket ad, amely ötleteken keresztül aztán a nebulók, jelen esetben labdarúgó-palánták megtapasztalhatják a lehetőségeiket. Egyúttal döntési szabadságot is kapnak, mert az edző ebben a felfogásban nem várja el, hogy a játékos az ő elképzelése szerint cselekedjen. Ha a futballistának jobb ötlete támad, mint edzőjének, akkor felcserélheti azokat, gondolkodó futballistákat nevelnek.
Ennek a folyamatnak nagyon fontos eleme, amit a Kubala Akadémia is a zászlajára tűzött, hogy minden futballistát, minden gyereket más-más kulcs nyit, mindenki külön egyéniség, és az edzőknek alkalmazkodniuk kell az adott játékos fejlődési szintjéhez – ettől lesz igazán nehéz az edzők feladata. Reurings az előadásában kifejtette, a győzni akarást nem lehet senkinek elmagyarázni, annak belülről kell fakadnia a környezet hatására. Ugyanígy gyorsaságra, a jobb döntésekre sem lehet senkit rákényszeríteni, attól még egyetlen labdarúgó sem lett gyorsabb, hogy az edzője a vonal mellől azt ordította, „fuss, fuss". Ha el tudjuk magyarázni a játékosoknak, meg tudjuk értetni velük, miért kell egy adott területet befutniuk, megjátszaniuk, akkor a futballista fel fogja ismerni a játékszituációt és magától fog a megfelelő területre futni.
Ebben a felfogásban a jó futballista az, aki a legjobb döntéshozó, mert a jó döntések tesznek valakit még jobbá, vagyis a játékosok a saját cselekedeteikkel fejlesztik magukat. Ezzel együtt tanulni a hibákból lehet, ezért nem szabad félni a hibától (a magyar labdarúgásban éppen azt tartják sokan nagy problémának, hogy már az ifjúságiak is tartanak a hibától, ezért nem mernek kockázatot vállalni). Az edzőnek azt kell felismernie, hogyan tudja hozzásegíteni a labdarúgót a jó döntésekhez. Ehhez azonban először a futballistát magát kell a lehető legjobban megismernie, tudnia kell, hogy mire képes, mi motiválja, mivel lehet kimozdítani őt a komfortzónájából a saját fejlődése érdekében úgy, hogy közben kreatív maradjon. Az edzőknek minden játékoshoz máshogy, más megközelítésből kell közelíteniük, ezen képességüket kell fejleszteniük, hogy segíteni tudjanak nekik. Az edzők a játékosok segítői.
A konferencia elméleti részének záró szakaszát az angol Ryan Smart vezette, aki a kognitív idegtudományi módszerek szakembere, ő a saját kutatásaira alapozva kidolgozott egy rendszert a futballistatípusok elkülönítésére. Az a terület, amivel ő foglalkozik, tulajdonképpen a gyakorlati megvalósulása annak, amiről Reurings beszélt: a futballisták egyéniségként való megközelítése, az ahhoz történő alkalmazkodás és a labdarúgók tulajdonságainak ismeretében a kreativitásuk támogatása, annak segítése, hogy a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból.
Smart először is arról beszélt, hogy minden labdarúgónak van egy védjegye (ő „football signature”-nek nevezte), ami alapján ő felismerhető. Azok a képek, amik először beugranak róla az őt ismerők számára (legyen ez egy sajátos testtartás, mozgásforma, de lehetnek ezek  cselek, lövések).

Általánosságban pedig a megfigyelései alapján két nagy csoportra osztja a játékosokat. A pályán statisztikailag is kimutathatóan a legtöbbször függőleges irányú mozgásokat végző, a legtöbbet a két kapu között mozgó, egy irányba, célirányosan gondolkodó, vertikális típusokat, amilyen Cristiano Ronaldo, Eden Hazard, Gareth Bale, Zlatan Ibrahimovic vagy éppen korábban Raúl volt, míg csapatszinten ide sorolhatjuk a Real Madridot. A másik típus pedig a legtöbbet vízszintesen, illetve keresztbe, az oldalvonalak között mozgó, a gólokat területek kialakításával szerző horizontális típus, amilyen a Lionel Messi, Andrés Iniesta, Xavi hármas és amilyen a Barcelona.
És Smart szerint ugyanilyen különbségtételt lehet tenni a védekező játékosok között is, hiszen vannak a labdát, illetve a labdát vezető ellenfelet direktben támadó védők (ők a vertikális típusúak) és vannak az olyan típusúak, akik a területek, a passzsávok lezárásával próbálják hibára késztetni az ellenfelet, a passzok lefülelésével, megelőző szerelésekkel jutnak labdához (ők a horizontális típusú védekező játékosok, amilyen például Nagy Ádám).
Smart kifejtette, hogy a kimondottan horizontális típusba tartozó csapatok kevésbé boldogulnak, ha bekerül hozzájuk egy vertikális típusú játékos, itt példaként Ibrahimovicot hozta fel a barcelonai időszakából. Ettől függetlenül persze a gyakorlatban még lehetnek működő kevert típusok, mert ha az edző tisztában van azzal, hogy melyik játékosa melyik típusba tartozik, mi az erőssége, akkor fel tudja úgy építeni a taktikát, hogy mindegyik típus érvényesülni tudjon, de ehhez az edzőnek kell alkalmazkodnia a játékoshoz.
Ugyanakkor az előadáson feltettük a kérdést Smartnak, hogy például véleménye szerint a vertikálisnak mondott Cristiano Ronaldóval hogyan tudna működni a horizontális Barcelona, illetve a portugál tudna-e ugyanolyan eredményesen futballozni a Barcában, mint azt a Realban teszi. Az angol szakember azt felelte, a Barcelona nem biztos, hogy ugyanúgy működne Cristiano Ronaldóval, mint nélküle, mert nem tudná ugyanúgy felépíteni az akcióit, mint most teszi. Ami pedig Ronaldót illeti, világklasszisról beszélünk, meg tudná oldani a feladatait, de valószínűleg nem ugyanolyan szinten, nem ugyanolyan hatékonysággal, ahogy azt a Real Madridban láthatjuk tőle, mert a Barcában játszva függőleges irányba nem lenne annyi szabad területe, mint azt a „királyi gárdában” megszokhatta.

A kérdést persze fordítva, Messire vonatkozóan is feltettük, már csak azért is, mert neki voltak olyan szólógóljai a pályafutása során, melyeket kimondottan vertikális irányú mozgással szerzett.
„Messi kicsit valóban kivételnek számít, ezért is egyedülálló, de ha részleteibe menve figyeljük a játékát, akkor láthatjuk, hogy sokszor visszalép, akár a saját térfelére is, hogy labdát kapjon, és labda nélkül is sokat mozog befelé, vízszintes irányba, ugyanakkor nem jellemző rá, hogy mondjuk hatvan métert sprinteljen (akár labda nélkül is) a kapu irányába. Persze az ő esetében azért vannak kivételek, és képes a vertikális mozgásra is" – érkezett Smart válasza.

És ez akár arra az elmúlt tíz évben sokat boncolgatott kérdésre is válasz lehet, hogy Messi miért nem képes sokszor ugyanarra a játékra a válogatottban, mint a Barcelonában. Bár ezt a kérdéskört Smart nem fejtette ki, de az elmondottak alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy míg a Barcelona tisztán horizontális futballt játszik, addig az argentin válogatottban a két stílus keveredik (elég csak Gonzalo Higuaínra vagy Sergio Agüeróra gondolni, akik Messitől eltérően vertikális felfogásban futballoznak), és az aktuális szövetségi kapitányok nem mindig képesek úgy felépíteni a csapat játékát, hogy a két eltérő felfogás ne ölje ki egymást, illetve az egyik ne nyomja el a másikat.
Smart ugyanakkor hangsúlyozta, a labdarúgást nem csak az határozza meg, hogy valaki a vertikális vagy horizontális típusba tartozik-e, és a gyerekek képzését sem lehet csak erre építeni, ez csak egy háttértudás, amivel ha tisztában van egy edző, könnyebben tud segíteni a futballistáinak abban, hogy a legtöbbet kihozzák magukból, illetve abban is fejlődjenek, ami a gyengéjük.
Például ha egy edző csak annyit mond a védőjének, hogy vedd el a labdát a csatártól, az kevés. Viszont ha az edző felismeri, hogy a védője mondjuk a horizontális típusba tartozik, akkor tud neki tanácsot adni abban, hogy a vertikális mozgásokban hogyan tud fejlődni. Amennyiben horizontális típusú játékost kényszerítünk arra, hogy egy vertikális típusú játékosra jellemző megoldást alkalmazzon rendszeresen, akkor blokkoljuk a horizontális játékos kiteljesedését és a teljesítménye vissza fog esni. Példaként Gary Cahillt hozta fel a Chelsea-nél, akinek a védekező mozgását szerették volna megváltoztatni, de a genetikai adottságait nem vették figyelembe és ez nagyon meglátszott Cahill teljesítményén is.

A másik nagyon fontos téma a játékosok belső motivációjának megtalálása, melyet ha felismernek az edzők, nagy segítséget jelent a játékoshoz való viszonyulásban.
Ennek feltűnő ellenpéldája ugyanakkor, szintén a Chelsea-ből José Mourinho és Eden Hazard esete. Smart szerint a portugál mester a rá jellemző agresszív győzni akarással, a „ki, ha nem én” típusú hozzáállásával presszionálni akarta Hazard-t, hogy elérje Messi és Ronaldo szintjét, hogy akár a világ legjobbjává is válhasson. Viszont amikor Hazard-t egyszer megkérdezték, hogy miért van a Chelsea-nél, azt válaszolta, azért, mert megnyerő számára a közeg, szeretne a szurkolóknak örömet szerezni és jól érezni magát. Vagyis az ő belső motivációja nem egyezett Mourinhóéval, aki mindenben a legjobb akart lenni, és ezt várta volna el a játékosaitól is.
Holott Smart és Reurings, illetve az általuk képviselt iskola szerint az edzőknek el kell fogadniuk, hogy az emberek nem egyformák. A labdarúgók belső motivációi is eltérőek lehetnek, és az edző akkor tudja igazán segíteni a futballista fejlődését, ha ismeri és megérti a belső motivációját. Ezen elmélet szerint Hazard számára már maga az is egy motivációs lehetőség, ha a játékos harmóniában van a környezetével, stabil, jó kapcsolatot ápol a körülötte lévőkkel.

Smart szerint Hazard esetében Mourinho hatására ez veszhetett el idővel, ezért nem volt képes sokszor jó teljesítményre, aminek hatására az önbizalmából is veszített, egy önbizalom-hiányos játékos pedig hajlamosabb a sérülésre. Talán ezért bajlódhatott a 2015–2016-os szezonban a korábbiakhoz képest jóval több sérüléssel a belga szélső.   
Zárásként még arról beszélt Smart, hogy külön-külön, részletekbe menően megfigyelve a futballistákat meg lehet állapítani, hogy ki, mikor, melyik irányba szokta elindítani a mozgását, hogyan működik az agya, ez alapján mi a gyengéje, mi az erőssége. Hazard például sem a pályán, sem az életben nem szeret hátranézni, elemezni, azon elmélkedni, hogy mi, miért történt. Ellenben nagyon szeret improvizálni. Arjen Robbenről pedig megtudtuk, már a testtartásából következik, hogy mindig balra indul (függetlenül attól, hogy melyik szélen játszik), mert álló helyzetben a súlypontját is úgy helyezi, hogy a bal válla legyen elöl, és a váll helyzete határozza meg a mozgást, illetve Smart megfigyelései szerint a holland szélső az információkat is elsősorban balról gyűjti be, így működik az ő agya, míg másé másként, és ehhez kell alkalmazkodniuk az edzőknek.
Azt nehéz megmondani, hogy az elméleti előadásokon elhangzottak, a magyar oktatási rendszerrel, és talán kicsit az általános hazai életfelfogással is szembemenő, nem tekintélyelvű, hanem befogadóközpontú, kognitív megközelítési módok mennyire vertek gyökeret a hallgatóságban, a hazai utánpótlásedzőkben. Mindenesetre valódi szemléletváltás, a komfortzónánkból való kilépés, valódi fejlődés csak új ismeretek elsajátításával, megfelelő hasznosításával jöhet létre, s ebben úttörő szerepet játszhatnak az olyan előadások, előadássorozatok, amilyet most a Kubala Akadémia kezdeményezett.  Az elmélyülést pedig segíthette, hogy az előadások után a gyakorlatban, konkrét edzéshelyzetekben is igyekezett bemutatni a két külföldi szakember azt a futballfilozófiát, amit délelőtt ismertettek.

nemzetisport.hu

2017.12.05. 14:00

Vissza