VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U17
Illés Akadémia Haladás – Vasas Kubala Akadémia 3:1 (3:1)
Szombathely, füves pálya, 2014.05.28. 17:00 óra
Összeállítás: Major B. – Kerék, Horváth L., Mogyorósi, Fazekas – Radics, Tóth O., Major M. – Tajti, Tímár, Miletics.
Csere: Tóth-Zs. – Fazekas helyett, Molnár – Radics helyett a szünetben, Pataki – Major M. helyett a 65. percben és Oláh – Tajti helyett a 72. percben. Démusz (kapus).
Gól: Horváth Levente a 7. percben
Tóth Csaba, vezetőedző:
Remek talajú pályán igazi futball időben jobban kezdtük a mérkőzést a vendéglátó szombathelyieknél. Mi kezünkbe került egyből az irányítás és egy Mileics Zsombor oldalszabadrúgásból Horváth Levente a hosszúról visszafejelte a rövidre a labdát 0:1. Pár percre rá egy felszabadító rúgás helyett a becenterezett labdát a vendégek értek el és a hálónkba lőttek 1:1. A térfelünk kezdőkörívénél fogadtak minket és ott már agresszíven akartak labdát szerezni. A labdakihozatalunk némi forma módosítással működött, de megérkezve a támadó harmadba már nem tudtuk birtokolni a labdát. Rövidre rá tíz perc alatt a semmiből két gólt kaptunk. Előbb egy kapitális egyéni hibából 2:1, majd egy rossz döntésnek köszönhetően a kapura tartó „eltört” labda a hálónkba kötött ki 3:1. Egyáltalán nem volt benne a mérkőzésbe a vas megyeiek vezetése. A kapott gólok után még nehezebb dolgunk lett. Teljesen berendezkedtek a térfelükre és agresszívan és fegyelmezetten felügyelték a területüket. A támadásunkért felelősek nem tudtak minőségi mozgásokat és egymásra épülő jó megoldásokat végrehajtani. Mindig volt egy hiba, ami bekerült a támadásépítésbe. A félidőben kettős cserét végrehajtva a csapat jóval agresszívabb állapotba hozta fel magát. Ennek szellemébe telt a második játékrész. Az egyéni hibák a védekezésben az első félidőhöz képest megszűntek, így a zöld-fehérek feladat elé nem állították Major Barnát. Nekünk csak eggyel kellett foglalkoznunk a gólszerzéssel. Sajnos ezzel hadilábon álltunk ma. A célzónáig eljutva és felépítve a támadásainkat az egész jól működött. Több kapura lövésünk is volt, de mindet hárították. Húsz méterre a kapujuktól egy pontos megoldás vagy egy extra végrehajtás hiányzott. A Haladás nagyon keményen futballozott, szikrázó jelenetek voltak, és olykor a fair play keretin kívüli ütközések, melyet nem büntettek meg, akár nevelő szándékkal is az illetékesek. A parázs hangulatban hősies védekezéssel és az első félidőben kihasználva a hibáinkat megnyerte a mérkőzést a Szombathely. Az eredmény nem valós tükör a két csapathoz képest. Sajnos az egyéni hibáinkat ma sem tudtuk levetkőzni. Hiába birtokoltuk többet a labdát és játszottunk jó szellemben a második félidőben, előnyből mi vesztettük el ezt a mérkőzést is. Sokadik elhullajtott pontok ezek, melyeket megszerezve a végső elszámolásnál a tabellán nagy meglepetést okozna.
2014.05.29. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu