A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Bajnokcsapat!

A bajnoki cím sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el, a kubalás fiúk hosszú heteken át ugyanannyi ponttal rendelkeztek, mint a kecskeméti fiatalok, ám jobb gólkülönbséggel az élen álltak.
Az utolsó fordulóban Diósgyőrbe látogatott a csapat, valamint a lelkes hozzátartozókból álló szurkológárda, ahol a feladat „csak” annyi volt, hogy győzni kell! A gyerekek hamar jelezték, hogy ezt az „elvárást” teljesíteni fogják, már a harmadik percben megszerezték a vezetést, majd a folytatásban is uralták a találkozót és 4:2-re nyertek. Riválisunk eközben botlott, így pontelőnnyel lett miénk a bajnoki cím.

Az aranyérmes csapat névsora: Bálint Benedek, Csibra Dániel, Farkas Máté, Fodor Szilárd, Gelencsér Bence, György Nico, Gál Márk, Hajnal Balázs, Katona Mátyás, Kiss Balázs, Kovács Milán, Kristály Kevin, Papp Kristóf, Pintér Bence, Pratsler Alex, Pratsler Benjamin, Rabatin Richárd, Rákos Bence, Szabó Botond, Szegedi Tibor, Varszamisz Dávid, Újszászi Roland.
Vezetőedző: Siposné Lénárt Edit
Edző: Csúri Csaba

Az összképet tekintve láthatjuk, hogy a Vasas Kubala Akadémia ebben az idényben is megmutatta erejét, hiszen valamennyi korosztályban a mezőny első felében végeztek csapataink.

A legkisebbek közül az U12-esek az ötödik, míg az U14-esek a hatodik helyen zártak, U15-öseink végig harcban álltak a dobogó második fokáért, itt is az utolsó forduló döntött, nekünk a negyedik hely jutott.
Az U16 remek és eredményes tavaszi sorozatot produkálva, 106(!) gólt lőve végezett a hetedik helyen, míg az U17-esek szoros, kiélezett csatában – a legjelentősebb magyarországi akadémiák küzdelmében – a Honvéd MFA, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és az MTK Sándor Károly Akadémia képviselő mögött, a szombathelyi Illés Akadémia reprezentánsai előtt, a negyedik helyet szerezték meg Vasas Kubala Akadémia számára.
Az U18-asok is végig a dobogós helyért futballoztak, csak rosszabb gólkülönbséggel szorultak a negyedik helyre, a legnagyobbak, az U19-esek hullámzó teljesítménnyel, ám időnkénti remek produkciókkal a hatodik helyet szerezték meg.

2012.06.15. 00:00

Vissza

  •   M GY D V P
    1 TISZAKÉCSKEI LC 27 18 6 3 60
    2 GYULAI TERMÁL FC 27 17 7 3 58
    3 VASAS FC II. 27 18 2 7 56
    4 MONOR SE 27 16 7 4 55
    5 ESMTK 27 15 8 4 53
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 27 12 6 9 42
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 27 10 6 11 36
    8 TISZAFÖLDVÁR SE 27 9 7 11 34
    9 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 27 7 11 9 32
    10 CSEPEL SC 27 7 5 15 26
    11 METON-FC DABAS SE 27 7 5 15 26
    12 BKV ELŐRE 27 6 8 13 26
    13 MARTFŰI LSE 27 7 4 16 25
    14 SZOLNOKI MÁV FC 27 7 3 17 24
    15 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 27 6 6 15 24
    16 PÉNZÜGYŐR SE 27 6 5 16 23
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 13 3 2 42
    2 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 19 10 4 5 34
    3 MTK Budapest 19 10 3 6 33
    4 Vasas Kubala Akadémia 19 10 2 7 32
    5 Ferencvárosi TC 19 9 5 5 32
    6 DVTK 19 9 4 6 31
    7 BUDAPEST HONVÉD FC 18 9 3 6 30
    8 DVSC 19 8 2 9 26
    9 ETO FC Győr 19 6 2 11 20
    10 Illés Akadémia 18 6 1 11 19
    11 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 18 4 2 12 14
    12 UTE 19 2 1 16 7
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 19 12 5 2 41
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 18 11 4 3 37
    3 ETO FC Győr 19 9 5 5 32
    4 Ferencvárosi TC 18 9 3 6 30
    5 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 19 8 5 6 29
    6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 7 5 6 26
    7 Illés Akadémia 19 6 8 5 26
    8 MTK Budapest 18 7 4 7 25
    9 DVSC 17 4 5 8 17
    10 DVTK 19 4 4 11 16
    11 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 19 4 3 12 15
    12 Fehérvár FC 19 4 1 14 13
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD FC 19 12 3 4 39
    2 Vasas Kubala Akadémia 19 12 3 4 39
    3 DVSC 19 9 4 6 31
    4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 19 8 6 5 30
    5 Ferencvárosi TC 18 8 5 5 29
    6 MTK Budapest 19 9 1 9 28
    7 ETO FC Győr 19 8 4 7 28
    8 PMFC 19 8 1 10 25
    9 ZTE FC 19 7 3 9 24
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 18 7 3 8 24
    11 DVTK 19 3 4 12 13
    12 Illés Akadémia 19 3 1 15 10
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 18 12 5 1 41
    2 Ferencvárosi TC 18 9 5 4 32
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 18 8 5 5 29
    4 DVSC 18 7 6 5 27
    5 BUDAPEST HONVÉD FC 18 6 6 6 24
    6 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 18 7 2 9 23
    7 ZTE FC 18 7 2 9 23
    8 Illés Akadémia 18 6 4 8 22
    9 ETO FC Győr 18 6 4 8 22
    10 Vasas Kubala Akadémia 18 6 4 8 22
    11 Gödöllői SK 18 6 2 10 20
    12 DVTK 18 4 3 11 15
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 22 16 3 3 51
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 22 13 2 7 41
    3 DVTK 22 11 5 6 38
    4 Ferencvárosi TC 22 11 4 7 37
    5 DVSC 22 11 1 10 34
    6 ETO FC Győr 22 9 6 7 33
    7 Vasas Kubala Akadémia 22 7 5 10 26
    8 BUDAPEST HONVÉD FC 22 6 6 10 24
    9 Illés Akadémia 22 6 5 11 23
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 22 1 1 20 4
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 18 17 1 0 52
    2 EGER SE 18 15 1 2 46
    3 CSEPEL TC 18 14 0 4 42
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 18 12 3 3 39
    5 TIGRE HFC VASAD 19 10 2 7 32
    6 KECSKEMÉTI LC 18 8 0 10 24
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 18 7 2 9 23
    8 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 18 6 1 11 19
    9 GÖDÖLLŐI SK 18 3 0 15 9
    10 SALGÓTARJÁNI VSE 18 3 0 15 9
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 19 0 0 19 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER SE 17 15 1 1 46
    2 UTE I. 16 15 0 1 45
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 12 1 3 37
    4 DVSC-DEAC 15 7 1 7 22
    5 BVSC-ZUGLÓ 16 6 2 8 20
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 15 5 3 7 18
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 16 5 3 8 18
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16 4 2 10 14
    9 FC HATVAN 16 2 3 11 9
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 15 0 0 15 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 15 0 0 45
    2 PAKSI SE 15 13 0 2 39
    3 SZEKSZÁRDI UFC 16 11 1 4 34
    4 HR-RENT KOZÁRMISLENY 14 9 1 4 28
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 13 8 0 5 24
    6 DUNAÚJVÁROS PASE 15 6 1 8 18
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 6 0 9 18
    8 KELEN SC 17 4 0 13 12
    9 PÉCSI VASUTAS SK 14 1 0 13 3
    10 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    11 CSEPEL TC 15 0 0 15 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 PMFC 17 15 1 1 46
    2 VASAS KUBALA AKADÉMIA 16 14 1 1 43
    3 SZEKSZÁRDI UFC 16 14 0 2 42
    4 CSEPEL FC 17 13 1 3 40
    5 PAKSI SE 18 10 1 7 31
    6 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 17 7 2 8 23
    7 TOLNA-MÖZS 17 7 0 10 21
    8 KELEN SC 17 6 0 11 18
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 17 3 0 14 9
    10 PÉCSI VASUTAS SK 18 2 0 16 6
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 18 0 0 18 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu