A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

VKLA Edzői beszámolók a felkészülés eddig eltelt időszakáról

Nagy Gábor vezetőedző U16-os korosztálya az ETO FC Győr ellen lépett pályára, idegenben. A felkészülési találkozó magabizots győzelemmel zárult, a végeredmény Kovács Kristóf, Márta és Ardai góljaival, illetve és Rózsa duplájával 5-2 lett.

- Ellenfelünk kulturáltam próbált futballozni, játékkal akartak építkezni, ez lehetővé tette, hogy mérkőzésen is alkalmazhassuk a héten gyakorolt taktikai elemeket. Pozitív volt a csapat hozzáállása. Mind a támadásba, mind védekezésbe sok energiát tettek bele a fiúk. Próbáltunk törekedni a filozófiánkra jellemző kombinatív játékra, ennek köszönhetően több alkalommal szép támadásokat vezettünk. Tetszettek a labdavesztések utáni visszatámadásaink, majd ebből a mélységi indulásaink. A második félidőben a több változtatás hatására sem esett szét a játékunk, így egy jó ellenféllel, jó pályán hasznos mérkőzést játszottunk.

U15-ös korosztályunk a Diósgyőr otthonába utazott. László András vezetőedző együttese - Ivády és Cserni góljaival) 2-1-re győzte le a DVTK csapatát.

- A találkozón két ellentétes félidőt láttam.  Az első rész játékával nem voltam elégedett, a második félidei teljesítményünkkel viszont igen. Az első játékrészben rengeteg párharcot vesztettünk el védekezésben és sok labdát adtunk el támadásban. A második félidőben agresszívabb lett a játékunk, több párharcot nyertünk meg, pontosabban passzoltunk és több helyzetet dolgoztunk ki. Góljainkat is két szép lövés után szereztük: az első találatunkat szabadrúgásból, a másodikat átlövésből lőttük. Fontos tapasztalat, hogy a bajnokság kezdetéig még nagyon sok területen kell fejlődnünk.

U13-as játékosaink a Kelen SC és a Kecskeméti LA csapataival mérkőztek meg a felkészülés keretében. Előbbi összecsapás gólzáporos Vasas-sikert hozott, ám a fair play szellemében eredményt nem írunk ki, mert ellenfelünk előre jelezte, hogy rendkívül sok a hiányzó labdarúgójuk, ezért nagyon szűk kerettel állnak föl. Angyal Péter vezetőedző értékelte a látottakat:

- Az első tíz perceben védekezésben messze álltunk ellenfelünktől, nem adtunk igazi nyomást a Kelen játékosaira. Az első harmad második felére sikerült a mérkőzés tempóját nekünk diktálni, így fokozatosan nőtt a két csapat közti különbség. Sok volt a hiányzó és legalább 3-4 hét edzésre szükségünk van még ahhoz, hogy ott folytassuk, ahol tavaly abbahagytuk. A hozzáállással és az akaraterővel elégedett voltam, ami számomra az egyik legfontosabb minden edzésen és mérkőzésen.

A Kecskemét együttesét 4-0-ra győztük le hazai pályán, ezúttal Hirbik kétszer is betalált, de Balogh B. és Papp is eredményesek voltak.

- Még nem vagyunk 100%-os erőben, de akaratban, küzdésben nagyon biztató jeleket mutatott a csapat. Ellenfelünk főleg a védekezésre és a gyors kontrákra épített, ám szerencsére csapatszinten sikerült ezeket a kontrákat semlegesíteni és az idő előrehaladtával egyre több helyzetet dolgoztunk ki, ami 30 perc után góllá is érett. Az első találat után már egyértelműen mi tudtuk irányítani a mérkőzést.

Kollár Péter U12-es együttese először az Újpest FC egy évvel idősebb korosztályával játszott felkészülési mérkőzést, majd hazai pályán a Kelennel is összecsaptak, végül a Kecskemét ellen fölényes sikert arattak.

- Nagy elánnal vetettük magunkat a munkába. Játékban egyenrangú ellenfelei voltunk az Újpestnek, fizikálisan viszont még nem tudtuk felvenni a versenyt az idősebb játékosokkal szemben. Összességében elégedett voltam a látottakkal, mert az akarat és hozzáállás példaértékű volt. A Kelen ellen kreatívan játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, melyekből hatot értékesítettünk is. Egyénileg és csapatszinten is láttam ragyogó megoldásokat, megérdemlik a srácok a győzelmet és a dicséretet is.

Blaumann János U11-es vezetőedző csapata legutóbb az UTE otthonában lépett pályára, fiatal játékosaink ezúttal a Ferencváros vendégei voltak.

- Ismét egy hasznos edzőmérkőzésen van túl az U11-es korosztály, ezúttal az FTC kitűnő játékerőt képviselő csapata ellen játszottunk a Népligetben. A mérkőzés nagy iramú és kifejezetten magas színvonalú volt, sok párharc alakult ki, kemény, de kifejezetten sportszerű csata volt. A tudatos, jó mezőnyjáték mellett a sok kihagyott helyzet miatt ezúttal maradt bennünk hiányérzet.

U10-es korosztályunk szintén a Ferencváros otthonába utazott, Temesvári Zoltán vezetőedző bővebben foglalta össze a program tapasztalatait:

- Rendkívül hasznos edzőmérkőzést játszottunk a Népligetben az FTC U10-es csapata ellen. Maga a játék képe most kevésbé tetszett, sokszor volt mindkét csapat részéről csapkodó a játék, inkább a párharcok domináltak, aminek köszönhetően rengeteg volt a labdabirtoklás váltás. Tudjuk, hogy szakmai szempontból ez egy nehéz korszak, a megnövekedett területhez nem mindenki tud azonnal alkalmazkodni, de ránk korábban nem jellemző módon most szinte végig középen erőltettük a támadásokat, keveset birtokoltuk a labdát, amikor meg igen, akkor lassan építkeztünk. A védekező zónában sokszor nagyon könnyelműen adtuk el a labdát és hoztuk helyzetbe az ellenfelet, ezen mindenképp javítanunk kell. Ennek ellenére is megvoltak a lehetőségeink elöl, élesebb koncentrációval több gólt is szerezhettünk volna. A meccs nagyon tanulságos volt, köszönjük a végig rendkívül sportszerűen játszó ellenfelünknek a meghívást!

U9-es játékosaink Szabó Csaba vezetőedző irányításával ugyancsak a Népligetben léptek pályára:

- Hullámzó teljesítményt nyújtottunk idei második felkészülési meccsünkön. Nagyon összeszedetten és meggyőzően játszottunk a 4x20 perc első negyedében. A második negyedben, ahogy ellenfelünk egyre inkább magára talált, úgy bizonytalanodtak el a srácok. Az utolsó szünetben sikerült rendet rakni a fejekben, így a mérkőzés végére újra fegyelmezetten, magabiztosan játszottunk. Hátul jó védekezést, támadásban szép cseleket, gólokat láthattunk, a kapuban pedig remek kapusteljesítményt. Gratulálok a srácoknak!

 

2021.08.11. 12:11

Vissza

  •   M GY D V P
    1 GYULAI TERMÁL FC 20 13 4 3 43
    2 TISZAKÉCSKEI LC 20 13 4 3 43
    3 ESMTK 20 12 6 2 42
    4 VASAS FC II. 20 13 1 6 40
    5 MONOR SE 20 11 6 3 39
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 20 10 2 8 32
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 19 8 4 7 28
    8 MARTFŰI LSE 20 7 3 10 24
    9 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 20 5 9 6 24
    10 CSEPEL SC 20 6 4 10 22
    11 TISZAFÖLDVÁR SE 19 5 6 8 21
    12 BKV ELŐRE 20 5 5 10 20
    13 PÉNZÜGYŐR SE 20 5 3 12 18
    14 SZOLNOKI MÁV FC 20 5 3 12 18
    15 METON-FC DABAS SE 20 3 5 12 14
    16 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 20 3 5 12 14
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 10 3 0 33
    2 DVTK 13 8 4 1 28
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 13 6 3 4 21
    4 Vasas Kubala Akadémia 13 6 1 6 19
    5 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 12 5 3 4 18
    6 Ferencvárosi TC 13 5 3 5 18
    7 MTK Budapest 13 5 2 6 17
    8 DVSC 13 5 2 6 17
    9 ETO FC Győr 13 4 2 7 14
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 13 4 1 8 13
    11 Illés Akadémia 12 4 1 7 13
    12 UTE 13 2 1 10 7
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD FC 13 8 3 2 27
    2 Vasas Kubala Akadémia 13 7 4 2 25
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 6 4 3 22
    4 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 13 6 4 3 22
    5 Ferencvárosi TC 13 6 3 4 21
    6 MTK Budapest 13 5 4 4 19
    7 Illés Akadémia 13 4 6 3 18
    8 ETO FC Győr 11 3 5 3 14
    9 DVSC 12 2 5 5 11
    10 DVTK 12 2 4 6 10
    11 Fehérvár FC 12 2 1 9 7
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 12 1 3 8 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 13 8 3 2 27
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 6 4 3 22
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 13 6 3 4 21
    4 DVSC 13 6 3 4 21
    5 ETO FC Győr 12 6 3 3 21
    6 ZTE FC 13 6 2 5 20
    7 Ferencvárosi TC 13 5 4 4 19
    8 MTK Budapest 13 6 0 7 18
    9 PMFC 12 6 0 6 18
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 4 2 7 14
    11 Illés Akadémia 13 3 1 9 10
    12 DVTK 13 2 1 10 7
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 12 9 2 1 29
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 7 3 3 24
    3 DVSC 13 6 5 2 23
    4 Ferencvárosi TC 12 5 4 3 19
    5 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 5 2 6 17
    6 BUDAPEST HONVÉD FC 13 4 5 4 17
    7 Illés Akadémia 13 5 1 7 16
    8 Gödöllői SK 13 5 1 7 16
    9 ZTE FC 13 5 1 7 16
    10 ETO FC Győr 13 4 2 7 14
    11 DVTK 13 4 1 8 13
    12 Vasas Kubala Akadémia 13 3 3 7 12
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 16 14 1 1 43
    2 Ferencvárosi TC 15 7 1 7 22
    3 ETO FC Győr 16 6 4 6 22
    4 DVSC 16 8 1 7 25
    5 Illés Akadémia 16 4 4 8 16
    6 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 16 0 1 15 1
    7 Vasas Kubala Akadémia 15 5 3 7 18
    8 PUSKÁS AKADÉMIA FC 16 11 1 4 34
    9 DVTK 16 10 3 3 33
    10 BUDAPEST HONVÉD FC 16 2 5 9 11
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 ÚJPEST FC 11 10 1 0 31
    2 EGER SE 12 10 1 1 31
    3 CSEPEL TC 12 9 0 3 27
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 8 2 2 26
    5 TIGRE HFC VASAD 12 6 1 5 19
    6 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12 5 2 5 17
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 12 5 1 6 16
    8 KECSKEMÉTI LC 12 5 0 7 15
    9 SALGÓTARJÁNI VSE 12 2 0 10 6
    10 GÖDÖLLŐI SK 11 1 0 10 3
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 12 0 0 12 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 10 10 0 0 30
    2 EGER SE 10 8 0 2 24
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 7 0 3 21
    4 BVSC-ZUGLÓ 9 5 1 3 16
    5 DVSC-DEAC 10 5 0 5 15
    6 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 3 1 5 10
    7 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 9 2 2 5 8
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 9 2 1 6 7
    9 FC HATVAN 9 1 3 5 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 10 10 0 0 30
    2 PAKSI SE 10 9 0 1 27
    3 SZEKSZÁRDI UFC 10 7 0 3 21
    4 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 10 6 0 4 18
    5 HR-RENT KOZÁRMISLENY 10 6 0 4 18
    6 DUNAÚJVÁROS PASE 10 4 1 5 12
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 10 4 0 6 12
    8 KELEN SC 10 2 0 8 6
    9 PÉCSI VASUTAS SK 10 1 0 9 3
    10 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    11 CSEPEL TC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 10 0 1 30
    2 PMFC 11 9 1 1 28
    3 SZEKSZÁRDI UFC 11 9 0 2 27
    4 CSEPEL FC 11 8 0 3 24
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 10 5 1 4 16
    6 PAKSI SE 11 5 0 6 15
    7 TOLNA-MÖZS 10 5 0 5 15
    8 KELEN SC 10 4 0 6 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 11 2 0 9 6
    10 PÉCSI VASUTAS SK 11 1 0 10 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 11 0 0 11 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu