A Vasas Kubala Akadémia weboldala cookie-kat („sütiket”) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak a felhasználó oldallátogatási szokásairól és hozzájárulnak egyes szolgáltatások teljes körű működéséhez. Amennyiben a sütik (cookie-k) elhelyezéséhez Ön nem járul hozzá, letilthatja saját böngészője beállításaiban, vagy a Nem járulok hozzá gomb megnyomásával. A Hozzájárulok gombra kattintva Ön hozzájárul a cookie-k használatához. Az adatvédemmel kapcsolatos dokumentumokat itt találja: Adatvédelem

Nem járulok hozzá Hozzájárulok

U17 Erős Noel beszélt a felkészülés alatt eddig elvégzett munkáról

Július eleje óta tart az U17-es korosztály idei felkészülése. Erős Noel meghatározó tagja csapatának, akadémistánk ezúttal az elmúlt néhány hetes időszakot foglalta össze.

-Az eddigi felkészülésünk során nagy hangsúlyt fektettünk a taktikánk gyakorlására. Több edzésen is kizárólag csak ezzel foglalkoztunk, de ugyanúgy fontos volt a munkánkban a megfelelő erőnlét, jó fizikai állapot elérése.

A felkészülés alatt nem csupán a szakmai munka volt lényeges, de a csapatnak össze is kellett kovácsolódnia a hozzánk érkező új játékosok miatt.

-Sokat változott a csapat összetétele, hiszen szinte minden posztra érkeztek új játékosok. Azért, hogy egy jó közösséget alakítsunk ki, fontos az együtt töltött idő, ebben rengeteget segített az edzőtábor is.

Algyő mellett természetesen számos egyéb program adódott a közös munkára. Nemzetközi és hazai felkészülési mérkőzések tarkították a menetrendet.

-A felkészülésünket segítették az eddig lejátszott edzőmeccsek és remélhetőleg a következő meccsünk pozitív hatással lesz ránk, hiszen hamarosan elindul a bajnokság is. Pénteken az Újpest csapata ellen lépünk pályára, nehéz mérkőzésre számítok, főleg hogy idegenben kerül sor az összecsapásra, de ennek ellenére is meg kell szerezni a győzelmet egy szép, fegyelmezett játékkal.

Noel a felkészülés végéhez közeledve látja, melyek azok a területek, ahol még csiszolni kell a munkán a siker érdekében.

-A bajnokság kezdetéig még van idő, ez idő alatt kell a letámadásainkat továbbfejleszteni, hogy mindig sikerüljön megnehezítenünk ellenfelünk dolgát.

2016.08.18. 11:17

Vissza

  •   M GY D V P
    1 GYULAI TERMÁL FC 21 14 4 3 46
    2 TISZAKÉCSKEI LC 21 14 4 3 46
    3 ESMTK 21 13 6 2 45
    4 VASAS FC II. 21 14 1 6 43
    5 MONOR SE 21 11 6 4 39
    6 SZEGEDI VSE-G-FALC KFT. 21 11 2 8 35
    7 BUDAPEST HONVÉD FC II. 20 9 4 7 31
    8 MARTFŰI LSE 21 7 4 10 25
    9 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 21 5 9 7 24
    10 CSEPEL SC 21 6 4 11 22
    11 TISZAFÖLDVÁR SE 20 5 7 8 22
    12 SZOLNOKI MÁV FC 21 6 3 12 21
    13 BKV ELŐRE 21 5 5 11 20
    14 PÉNZÜGYŐR SE 21 5 3 13 18
    15 METON-FC DABAS SE 21 3 5 13 14
    16 KECSKEMÉTI TE 1911 II. 21 3 5 13 14
  •   M GY D V P
    1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 10 3 0 33
    2 DVTK 13 8 4 1 28
    3 BUDAPEST HONVÉD FC 13 6 3 4 21
    4 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 6 3 4 21
    5 Vasas Kubala Akadémia 13 6 1 6 19
    6 Ferencvárosi TC 13 5 3 5 18
    7 MTK Budapest 13 5 2 6 17
    8 DVSC 13 5 2 6 17
    9 ETO FC Győr 13 4 2 7 14
    10 PAKSI FUTBALL CLUB KFT. 13 4 1 8 13
    11 Illés Akadémia 13 4 1 8 13
    12 UTE 13 2 1 10 7
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 BUDAPEST HONVÉD FC 13 8 3 2 27
    2 Vasas Kubala Akadémia 13 7 4 2 25
    3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 6 4 3 22
    4 SZEGED-CSANÁD GROSICS A. 13 6 4 3 22
    5 Ferencvárosi TC 13 6 3 4 21
    6 ETO FC Győr 13 5 5 3 20
    7 MTK Budapest 13 5 4 4 19
    8 Illés Akadémia 13 4 6 3 18
    9 DVSC 13 2 5 6 11
    10 Fehérvár FC 13 3 1 9 10
    11 DVTK 13 2 4 7 10
    12 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 13 1 3 9 6
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 Vasas Kubala Akadémia 14 9 3 2 30
    2 BUDAPEST HONVÉD FC 14 7 3 4 24
    3 PMFC 14 7 1 6 22
    4 Ferencvárosi TC 14 6 4 4 22
    5 DVSC 14 6 4 4 22
    6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 6 4 4 22
    7 MTK Budapest 14 7 0 7 21
    8 ETO FC Győr 14 6 3 5 21
    9 ZTE FC 14 6 2 6 20
    10 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 14 4 3 7 15
    11 Illés Akadémia 14 3 1 10 10
    12 DVTK 14 2 2 10 8
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 13 9 3 1 30
    2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 7 3 3 24
    3 DVSC 14 6 5 3 23
    4 Ferencvárosi TC 13 6 4 3 22
    5 BUDAPEST HONVÉD FC 14 4 6 4 18
    6 Illés Akadémia 14 5 2 7 17
    7 Gödöllői SK 14 5 2 7 17
    8 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 14 5 2 7 17
    9 ZTE FC 13 5 1 7 16
    10 ETO FC Győr 14 4 3 7 15
    11 Vasas Kubala Akadémia 14 4 3 7 15
    12 DVTK 14 4 2 8 14
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 MTK Budapest 17 15 1 1 46
    2 Ferencvárosi TC 17 9 1 7 28
    3 ETO FC Győr 17 6 4 7 22
    4 DVSC 17 9 1 7 28
    5 Illés Akadémia 17 4 4 9 16
    6 VÁRDA LABDARUGÓ AKADÉMIA 17 0 1 16 1
    7 Vasas Kubala Akadémia 17 5 3 9 18
    8 PUSKÁS AKADÉMIA FC 17 12 1 4 37
    9 DVTK 17 10 3 4 33
    10 BUDAPEST HONVÉD FC 17 3 5 9 14
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 EGER SE 13 11 1 1 34
    2 ÚJPEST FC 12 11 1 0 34
    3 CSEPEL TC 13 10 0 3 30
    4 VASAS KUBALA AKADÉMIA 13 8 3 2 27
    5 TIGRE HFC VASAD 13 6 2 5 20
    6 KECSKEMÉTI LC 13 6 0 7 18
    7 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12 5 2 5 17
    8 KOLORCITY KAZINCBARCIKAI SC 13 5 1 7 16
    9 SALGÓTARJÁNI VSE 13 2 0 11 6
    10 GÖDÖLLŐI SK 12 1 0 11 3
    11 BVSC - ZUGLÓ (törölve) 0 0 0 0 0
    12 FC HATVAN 13 0 0 13 0
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 UTE I. 11 11 0 0 33
    2 EGER SE 11 10 0 1 30
    3 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 8 0 3 24
    4 BVSC-ZUGLÓ 10 5 1 4 16
    5 DVSC-DEAC 11 4 0 7 12
    6 VÁRDA SPORT EGYESÜLET KISVÁRDA 10 3 2 5 11
    7 KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 9 3 1 5 10
    8 NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 10 2 1 7 7
    9 FC HATVAN 9 1 3 5 6
    10 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 10 0 0 10 0
                 
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 11 11 0 0 33
    2 PAKSI SE 10 9 0 1 27
    3 SZEKSZÁRDI UFC 11 7 0 4 21
    4 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 10 6 0 4 18
    5 HR-RENT KOZÁRMISLENY 10 6 0 4 18
    6 DUNAÚJVÁROS PASE 10 4 1 5 12
    7 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 10 4 0 6 12
    8 KELEN SC 10 2 0 8 6
    9 PÉCSI VASUTAS SK 10 1 0 9 3
    10 SZENTLŐRINC SE (törölve) 1 0 1 0 0
    11 CSEPEL TC 9 0 0 9 0
                 
                 
                 
                 
                 
  •   M GY D V P
    1 VASAS KUBALA AKADÉMIA 12 11 0 1 33
    2 PMFC 12 10 1 1 31
    3 SZEKSZÁRDI UFC 12 10 0 2 30
    4 CSEPEL FC 12 9 0 3 27
    5 FOOTBALL CLUB NAGYKANIZSA 11 6 1 4 19
    6 PAKSI SE 12 5 0 7 15
    7 TOLNA-MÖZS 10 5 0 5 15
    8 KELEN SC 11 4 0 7 12
    9 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 12 2 0 10 6
    10 PÉCSI VASUTAS SK 12 1 0 11 3
    11 DUNAÚJVÁROS PASE 12 0 0 12 0
                 
                 
                 
                 
                 

VASAS KUBALA AKADÉMIA TV

COVID19-tájékoztatás
Fiú toborzó
Leány toborzó

Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)

H-1139 Budapest, Fáy utca 58.

Telefon: +3620/378-48-80

E-mail: info@vkla.hu