VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
Az alábbiakban Gabala Ferenc rövid beszámolója olvasható a 2014.08.28-án megrendezésre kerülő szindikátusi napról.
Az elmúlt év egyértelmű sikere a szindikátusi kapcsolatok terén megerősítette, hogy partnereink a kialakított kapcsolati rendszert megalapozottnak, értékesnek, a jövőben is tartalmas szakmai fórumnak tekintik. Hogy ez mennyire így van, azt csütörtöki (08.28) napon megtartott szakmai napon való megjelenés bizonyította.
Körünkben üdvözölhettük új partnerként az Egri Sportcentrum SE elnökét Harmati Pétert, mintegy bizonyítékaként a szindikátusi kapcsolat elismertségének. A megjelent egyesületek vezetők, vezető szakemberek szép számban mozgósították kollégáikat, – így, mintegy 25 fő – érdeklődése mellett kezdődött a program.
Átgondolásra kiosztásra került a 2014 őszi programjának tervezete.
A vállalások kapcsán az októberi találkozón a Dorog FC vendégei leszünk. Nyitva maradt az U13-as csapatok nagypályás versenyeztetésének kérdése, amit az októberi találkozásra tervezet szintjén kidolgozunk.
Tuboly Frigyes a Vasas Kubala Akadémia szakmai igazgatója a kis korosztályok felkészítésének aktuális kérdéseiről tartott prezentációt, bemutatva az Akadémia szakmaiságát az elvárt követelményeket és a feladat megoldási lehetőségeket.
A jelenlévők a labdarúgás iránti elkötelezettségét bizonyította, hogy értékes véleménycserét generáltak.
A délelőtt következő, tartalmas részét az U14-es csapatunk edzésbemutatója jelentette. Bemutattuk az akadémiára belépő gyerekekkel szemben támasztott követelmény igényt.
Az edzésbemutató alatt komoly szakmai eszmecsere folyt, sok pozitív véleménnyel a látottakról.
A mai nap ismételten meggyőzött minket arról, hogy a kapcsolati rendszert továbbra is tartalmas programokon keresztül igényesen kell működtetnünk.
Ez kihívás a jövőre nézve…
Hajrá Vasas Kubala!
2014.08.29. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu