VKLA Férfias játékok - Sinkovics Gábor nagyszerű írása a Fradi elleni győztes meccsről

„Az első negyvenöt percben mindkét részről rendkívül szellemes, jó játék. A szünet után megváltozott a kép: csak a Vasas játszott, a Ferencváros teljesen összeomlott…" Rövid, frappáns elemzés a rangadóról. Ha úgy vesszük, időtálló kritika ez, mert ugyanúgy érvényes arra, ami pénteken délután történt a Fáy utcai sporttelepen, mint arra az emlékezetes összecsapásra, amelyre 1966. augusztus 14-én a Népstadionban került sor.
A végeredmény ugyanaz.
Vasas – Ferencváros: 3-0!

Picasso sem rajzolhatott volna különlegesebb formájú felhőket a fejünk fölé. Frontok váltogatják egymást, egyik liheg a másik tarkójába, az emberek migrénnel, szédüléssel, rosszkedvvel küszködnek, de aki kisétált a Vasas pályára, villámgyorsan megnyugodott. Pedig nem szólt nyugtató zene, ám a műfüvön olyan finom játék zajlott, mint a legszebb muzsika. A Vasas U19-es csapata az ősi rivális Ferencvárost fogadta, nem titkoltan abban a reményben, hogy sikerül visszavágni a – néhány hete a népligeti FTC-centrumban elszenvedett – vereségért. Akkor a zöld-fehérek nyertek nagy küzdelemben kettő-egyre, és a meccs azért is maradt emlékezetes a vasasos fiúk, no meg a IX. kerületbe kilátogató szüleik számára, mert az FTC ifjú labdarúgói meglehetősen furcsa, felháborító csatakiáltással lepték meg a publikumot és meg az ellenfelet. Nem írnám le, mit üvöltöttek összekapaszkodva… Angyalföldön már szó sem volt ilyesmiről, bár az elszántság, a győzni akarás ugyanúgy jellemezte a pályára lépő játékosokat. Komódi László vezetőedző irányításával kellő önbizalommal várták a Fradi elleni meccset, bár egy Vasas-futballistának aligha kell nagyobb, erősebb doppingszer, mint a tudat, hogy legyőzheti a Ferencvárost.

Magam is átéltem ezt annak idején.
Életem első Vasas-mezben lejátszott mérkőzésén épp az FTC volt az ellenfél. A vörös salakon (legendás pálya volt az, megannyi különleges tehetség bontogatta ott a szárnyait, nyelve a port, rugdosva az ütött-kopott lasztikat…) fogadtuk a zöld-fehéreket, és a pillanat – életem egyik legboldogabb pillanata a meccs hajrájában jött el. Hosszú, lapos indítás, hosszú vágta, védő sehol, a kapujából kimozduló kapus és a suta mozdulat a tizenhatos vonalából, nem telirüszttel, vagy csüddel alálöbbölve, hanem belsővel, gyengén eleresztett lövés… ám a labda, mintha csak röptében rám kacsintana és azt kiabálná, ez az élet ajándéka neked haver, a kapus kezét érintve lassan, komótosan bepattogott a hálóba. Győztes gól volt az, és azt gondoltam, innen egyenes út vezet a világválogatottságig.

A Fradi ellen futballozni különleges élmény.
Olyan ellenfél, amely mindig telis-teli van önbizalommal, a játékosokon látszik a „mi vagyunk a Ferencváros…” hozzáállás, de ezen a langyos péntek délutánon, nagyjából száz néző előtt nem volt kérdéses, melyik csapat a jobb. A Fradi az elején ráijesztett a Vasasra, a kapufa segítette ki a hazaiakat, ám onnantól kezdve mezőnyfölénybe kerültek a kubalás fiúk. Jóval többet birtokolták a labdát, szó sem volt kapkodásról, előrebikázott, a felhők közé lőtt labdákról. Pontos körömpasszok, ritmusváltások, helyenként ügyes cselek jellemezték a Vasas játékát. A Fradi inkább kontrákra hagyatkozott, villámgyors ellenakciókkal próbált veszélyeztetni, ám a Vasas retesz ezen a napon tökéletesen zárt.
Leírom még egyszer: nem kell motiválni senkit a Fradi ellen.
Még akkor sem, ha ifjú futballisták arról álmodnak, hogy egyszer majd olyan szürke Ferrarival száguldozhatnak, mint az Arsenal csatára. Aubameyang, hogy majd sikeresek és gazdagok lesznek a futballnak köszönhetően. S talán az ifjú Ansu Fati is példakép lehet, aki a tizenhetedik születésnapja előtt már bemutatkozhatott a Barcelona felnőtt csapatában, és úgy cselezett, passzolt a Camp Nouban, mintha gyerekfejjel az lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Lehet, szabad, sőt kell is kergetni az álmokat.
A különleges szürke Ferrari és a Barca dressz utáni vágyat. Ehhez kell úgy dolgozni a hétköznapokon a Vasas sporttelepén, hogy felfigyeljenek, észrevegyék a tehetséget.

Péntek délután helyenként örömfocit mutatott be a Vasas. A szülők, a drukkerek tapsoltak, néhány ferencvárosi vendég ott a lelátón pedig elégedetlenül csóválta a fejét. S hogy bennünk is legyen valamiféle hiányérzet, ahhoz elég volt csak hátrapillantani az új, üdén zöldellő füves edzőpálya felé, amely ott állt üresen, mondhatni árván. Persze, hogy az ember eszébe jutott (teljesen logikus gondolat…), hogy miért nem ott rendezték meg a rangadót. Sem edzés, sem más ok nem akadályozta ezt. Ehelyett azt láthattuk, hogy az átadásoknál úgy porzik a műfű, hogy az még a lelátón is köhögésre ingerelte az embert. De az U19-es csapat tagjai nem panaszkodtak, nem sajnáltatták magukat, hanem odavágtak! Helyenként egészen meghökkentő jelenetek zajlottak a pályán, test test elleni küzdelem, kőkemény becsúszások, vállat vállnak vetve harc a labdáért. Indulatok, feszültség, mindenáron való győzni akarás.

Férfias játékok.
És ebben is jobb volt a Vasas ezen a napon.
Mint ahogy a játék minden elemében, az eredmény hűen tükrözi mindazt, ami a műfüvön zajlott. Gyönyörű vezető gól az első félidőben, ügyes csatármozgások, határozott védő fellépések, hogy aztán a fordulást követően sikerüljön tovább növelni az előnyt. A meccset megnézte Szanyó Károly, a felnőtt csapat vezetőedzője is, aki kíváncsian figyelte, hogy a már nála is bemutatkozott Rétyi Róbert és Köböl Krisztián mire képes a korosztályában. Nos, mindketten jó teljesítményt nyújtottak, különösen Rétyit lehet dicsérni, aki olykor feltartóztathatatlanul vágtatott a labdával a jobb szélen. A Ferencváros becsületére legyen mondva, a vendégek mindent elkövettek az egyenlítésért, hogy aztán a meccs hajrájában a Vasas bevigye a második és a harmadik kegyelemdöfést is.
Vasas – Ferencváros: 3-0.

Azon az 1966. augusztus 14-ei napon a Népstadionban nyolcvanezren figyelték a két csapat bajnoki meccsét, amely este fél nyolckor kezdődött. A rangadót megelőzte az Országos Sportnapok nyitóünnepsége a zöld gyepen: csinos tornászlányok, izmos katonák mutattak be formagyakorlatokat, és a lelátón helyet foglaló nézők riadtan nézték, hogy nincs is futballkapu. Aztán minden a helyére került: a labda háromszor a zöld-fehérek kapujába! Ez a három-null volt a legemlékezetesebb a két ősi rivális csatájában, még akkor is, ha 1964. augusztus 30-án a stadionban ötvenötezer néző előtt ugyancsak három–nullra nyertek a piros-kékek a zöld-fehérek ellen, hogy aztán néhány héttel később a bombaformában futballozó Vasas az MNK sorozatában világszenzációt okozva, egy-nullás vereséget szenvedjen a Testvériség nevű BLSZ I-es csapattól.
…de mi most maradjunk a Fradi-verésnél. A hatvanhatos meccs legjobb játékosának nem a kétgólos Puskás Lajost vagy Farkas Jancsit választották, hanem Mészöly Kálmánt, akiről azt írták akkor: „Nem csak a levegőben volt úr és fejelte el a labdát a ferencvárosi csatárok elől, hanem mindig biztos lábbal, nagyszerű ütemérzékkel lépett közbe. Kifogástalan rúgótechnikája révén pedig közelre és távolra egyaránt pontosan passzolt…”

A Vasas fiataljai ezen a pénteken a legendás középhátvédhez méltó játékkal rukkoltak ki: a Mészöly Kálmán műfüves pályán verték három-nullra a Fradit…

2019.09.30. 15:04

Vissza