VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U17
Paks – Vasas Kubala Akadémia 2:3 (0:2)
Paks, műfüves pálya, 2014.05.17. 10:00 óra
Összeállítás:
Major B. – Kerék, Beschenbacher, Fazekas, Tóth-Zs. – Radics, Tóth O., Miletics – Nagy, Tímár, Horváth P.
Csere:
Balogh – Miletics helyett és Oláh – Tóth-Zs. helyett a 60. percben, Horváth L. – Beschenbacher helyett a 65. percben, Laczkó – Tímár helyett és Tajti – Horváth P. helyett a 77. percben, Mogyorósi és Démusz (kapus).
Gól: Radics Zsolt a 14. percben, Nagy Richárd a 24. percben és Balogh László a 90. percben.
Tóth Csaba, vezetőedző:
A kezdő sípszót követően az első percekben benyomott minket a hazai csapat, jó pár pontrúgást végezhettek el és nekünk bizony oda kellett figyelnünk. Pár perc után már mi próbáltuk játszani a játékunkat. Letámadtak minket és ránk álltak, azonban ez sem okozott különösebb feladatot, mert egy eseten kívül (amiből egy veszélyes szabadrúgás lett) minden labdakihozatalunk sikeres volt. A közép harmadba megérkezve állandó létszámfölény alakult ki és a védelemre vezettük rá a labdát. Mélységi beindulásból Horvát Patrik került gólhelyzetbe és a kapussal szemben alul maradt. A nagy helyzet után ismét Radics Zsolt volt az egyik főszereplő és egyéni cselsorozata után a távoli lövése a hálóba landolt 0:1. Megszerezve a vezetést nem ültünk le, többnyire nálunk volt a labda és próbáltunk a paksiak nyomása alól játékkal kibújni több-kevesebb sikerrel. A félidő derekán Radics Zsolt Tímár Gergő kényszerítőjéből Horváth Patrik ugrott ki és ballal begurított labdáját Nagy Ricsi belsőzte a kapuba 0:2. Az atomvárosiak minden támadásukkal és pontrúgásukkal egyből a büntetőterület környékére ívelték fel a játékszert. Így a labdát nem sok esetben tudtunk megszerezni az ellenféltől, hiszen folyamatosan mielőbb a támadóikat keresték vele. Sokat kellett dolgoznunk a levegőbe, mert jó pár felesleges szabálytalanságot követtünk el. Azonban sikeresen hárítottuk ezeket a felíveléseket és abból olykor jól is kontráztunk. A félidőben sok mindent átbeszélve a legfontosabbat kiemeltük, hogy nem eshetünk a múltban már többször elkövetett hibánkba. A második játékrészben egyből helyzetünk volt. Radics Zsolti oldalszabadrúgását Nagy Ricsi a kapufára vágta. Két percre rá megbosszulta magát a kihagyott helyzet, mert egy rosszul levédekezett beívelésre ők csaptak le és a rövid fölsőbe bombáztak 1:2. A kapott góltól nagyon belelkesedtek a zöld-fehérek, mindent megtettek a további találatért. Látható volt, hogy a bent maradásért küzdenek az utolsó percig is. Sajnos ezt mi is megéreztük, a játékunk visszaesett és kevesebbszer jutottunk el a Paks térfeléig. Viszont rengeteg lehetőségünk adódott volna, mert támadóbb formációra váltottak át és kinyíltak. A labdaszerzések után pár alkalommal mögéjük tudtunk kerülni, de az utolsó passzokból a támadóink nem alakítottak ki helyzeteket. A védelemben kényszerű cseréket kellett végrehajtani sérülések miatt és a támadó sorba is változtattunk. A vége feléhez közeledve megismételtük az előbbi védelmi hibánkat és a rossz helyezkedésünk után a lövést Major Barna még hárítani tudta lábbal, de a kipattanót a hosszúba bevágták 2:2. Az egyenlítés nem okozott mentális problémát, igaz nem mi voltunk jobban a meccsben, de az eddigiekhez képest jobban kezeltük. Az utolsó percekben többször volt gólszerzési lehetőségünk, több átlövés mellett Balogh Laci remek labdájával Kerék Andris került hat méterre a kapussal szemben, de passz helyett bonyolítást választotta és így odalett a helyzet. A hazaiak kicsit megnyugodni látszódtak a döntetlentől, még mi nyerni akartunk. A rendes játék idő utolsó percében Tajti Krisztián remek szélen való elmenetele után Nagy Ricsi elé került a labda, aki Balogh Lacinak gurított vissza és közelről a hálóba passzolt 2:3. A megszerzett vezetést már nem engedtük ki a kezünkből, még a nyolc pereces hosszabbításban sem. A győzelemre rászolgáltunk, a kidolgozott helyzetek és a játékban mutatott momentumok alapján. Gratulálok a csapatnak, mert nagyon mélyről tudtak felállni és elhozni a három pontot a példamutatóan küzdő Paks ellen.
U21
Paks FC - Vasas Kubala Akadémia 2:2(0:0)
Paks, stadion füves edzőpálya - 2014.05.17
100 néző
Összeállítás:
Németh M. – Pál D., Kubicza P., Rőthy M., Madarász Á. –Nagyházi D., Dorogi R. – Szedlár Z.–Oláh L., Szilágyi M., Spiegelhalter M.
Csere:Somogyi L., Tóth Cs.,Forgács B., Hesz O.
Vezetőedző:Késedi Gábor
G: Oláh L., Madarász Á.
Késedi Gábor, vezetőedző:
Úgy látszik, nem tudunk szabadulni a döntetlenektől és a balszerencsés démonoktól. Ismét csak egy ponttal gazdagodtunk és megint csak egy hajszálnyi választott el minket a sikertől. 35 percen keresztül ismét rendezett, tudatos és ötletes produkciót nyújtott a csapat. 3 nagy lehetőséget kidolgozva kombinatívan és agresszívan dolgozott az egész társaság. Ügyes labdatartó munka, szép labdaszerzések és visszatámadások, dinamikus támadójáték jellemzett minket. Ellenfelünk magasan kezdett védekezni, de szép lassan a fölényünket érezve fedezékbe vonult. Sajnálatos volt, hogy a komoly ziccereket nem tudtuk gólra váltani ismét. És ahogy az lenni szokott, ahogy elveszítettük a kontrollt, szinte abban a pillanatban gólt kaptunk. Egy szélről beívelt labdát nem tudtunk jól levédekezni és a kapunak oldalt álló ellenfél játékos ügyesen csúsztatott a hálónkba. A maradék pár percben nem tudtunk visszanyerni az irányítást csapkodóvá és bizonytalanná váltunk. A második félidő ismét határozottan kezdődött. Megőriztük a kombinatív játéképítést és gyors passzokkal próbáltunk a támadózónába érni. Még a játékrész elején eredményre vezetett a hozzáállásunk. A Szilágyi Máté ellen elkövetett szabálytalanságot Oláh Laci fantasztikusan tekerte a hálóba. Támadásban maradtunk. Pár perc múlva egy újabb szépségdíjas, de némileg szerencsés találattal szereztünk vezetést. Madarász Ádám csavarhatott be a szögletet. Dorogi Renátó remek ütemben zavarta meg a hazai kapust, aki így nem tudott hozzáférni a labdához, ami így érintés nélkül vágódott be a kapu hosszú oldalába. A maradék 20 percben a Paks ívelgetésbe kezdett és igyekezett a labdát minél gyorsabban feljuttatni a mi védőzónánkba. Minden bedobást szabályosan bevágtak a 16-oson belülre, élesen ívelgették be a szögleteket és a szabadrúgásokat. Szinte minden ilyen helyzet után ott pattogott a labda a bűntető területünkön belül. Ha nehezen is, de kivédtük ezeket a lehetőségeket. A vége előtt pár perccel veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat. A dolog szépséghibája, hogy semmilyen szabálytalanságot nem követtünk el, ugyanis két paksi fiatalember rúgta meg egymást. Ez már a sokadik döntő jelentőséggel bíró téves játékvezetői ítélet a mi kárunkra… A szabadrúgást laposan berúgta a tömegbe az ellenfél, ami össze-vissza pattogott az emberek között, majd az egyik paksi játékos előtt kötött ki, aki egy suta mozdulattal kapura lőtte azt. És, hogy ne maradjunk most se öngól nélkül, a bogyó irányt változtatott az egyik védőnkről, majd egy másikról bevágódott a hálóba. Meglehetősen irreális találat volt…
A hátralévő időben lényeges dolog már nem történt a pályán, maradt a 2-2-es döntetlen. A mutatott játékunk és hozzáállásunk alapjánegyértelműen győzelmet érdemeltünk volna. Még nyugodtabban és egyszerűebben kell kezelnünk ezeket a helyzeteket. Meg kell tudnunk oldani a sok ívelgetést, nagy bedobást és élesen berúgott labdát. Amikor egy csapat ennyire jól dolgozik az nem maradhat eredmény nélkül.
Csak így tovább fiúk!
Hajrá Vasas! Hajrá Kubala!
2014.05.19. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu