VKLA menü
Akarni, küzdeni, játszani
U17
Vasas Kubala Akadémia – Vác 2:1 (2:0)
Fáy utca, műfüves pálya, 2014.04.02. 17:00 óra
Összeállítás: Major B. – Kerék, Horváth L., Mogyorósi, Tóth-Zs. – Radics, Molnár, Micsinai – Horváth P., Tímár, Kovács.
Csere: Szilágyi – Kerék helyett és Laczkó – Tímár helyett a 64. percben, Pataki – Horváth P. helyett és Erdélyi – Micsinai helyett a 76. percben és Miletics – Kovács helyett a 85. percben, Fazekas és Paulovicz (kapus).
Gól: Kovács Dávid (2) a 9. és a 17. percben
Tóth Csaba, vezetőedző:
Minden játékos égve várta a bizonyítási lehetőséget, hiszen egy nagy kérdés merült fel a pénteki vereségünket követően. A választ gyorsan láthattuk, hiszen már az első passzokból kiderült, hogy egytől egyig bátran és határozottan közlekednek a pályán. A negyedik percben Radics Zsoltot buktatták a tizennyolc méterre balösszekötő helyről, ahonnan maga a sértett a jobb kapufát találta telibe szabadrúgásból. A Duna partiak már a mi térfelünkön próbáltak labdát szerezni, de a labdakihozatalunk sikeresen működött minden alkalommal. Ezáltal tempósan belépve a középpályára próbáltunk a tengelybe bontani és mögéjük kerülni. Ez már a kilencedik percben sikerült Micsinai Miklós és Tímár Gergő összjátékát követően az utóbbi remekül centerezett az alapvonalról a középe érkező Kovács Dávid elé, aki a hálóba belsőzte a labdát 1:0. Így a góllal jól kezdtük a mérkőzést és nem hagytunk alább. Tovább irányítottuk a játékot, többet birtokoltuk a labdát és főleg az ellenfél térfelén. Rövidre rá ugyanebben a szereposztásba kerültünk helyzetbe Micsinai Miki játszotta meg Kovács Dávidot a támadózóna szélén, aki egyéni akciójában két ember maga mögött hagyva a 16-osra betörve jobb külsővel a hosszú alsóba célzott 2:0. Még mindig nem vettek vissza a tempóból a srácok, sokat futva és párharc erősen szereztünk labdákat és állítottuk meg a váciak kontratámadásait. A kétgólos előnyt remekül kihasználva tartottuk magunknál a játékszert és folyamatosan a levegőbe volt a következő találat, de nem sikerült még az első félidőben gólt szereznünk. A második játékrészben a vendégek részéről agresszívabb védekezést láthattunk a pálya minden területén, próbáltak a megszerzett labdáikkal gyors támadásokat vezetni, de a stabil és fegyelmezett védekezésünk továbbra is hatásosnak minősült. A félidő derekán a semmiből szépítettek a váciak egy lepattanó labdába váratlanul távolról belevágtak és a hálónkba csapódott 2:1. A kapott góltól a vendégek jobban bepörögtek a mérkőzésbe, de a mi tartásunk is a helyén volt és továbbra is magabiztosan próbáltuk játszani a játékunkat. A megszerzett labdákból a magasan előre tolt vendég védelem térfelén nagy területek nyíltak a kontratámadásokra, melyet a félidő végére egyre kevesebbszer használtuk ki. Így már nem sokszor jutottunk el a támadózónába, inkább a folyamatosan előre törő Vác támadásait kellett levédekeznünk, melyek sikeresen hajtottunk végre és további találatok nélkül maradt a korábban kialakult végeredmény. Összességében megérdemelten hosszabb ideig mutatott jó játékkal nyertük meg a nehéznek ígérkező mérkőzést. Mindenki megmutatta az igazi arcát, melyet a Vasas Kubala Akadémia elvár és a csapat bebizonyította, hogy az „Igazi sportoló dicsősége nem az, hogy soha nem vall kudarcot, hanem hogy minden vereség után képes felállni”. Dicséret illeti az U17-es csapatot és külön gratulálok a debütáló 98-as játékosoknak Micsinai Miklósnak, Erdélyi Zsoltnak és Szilágyi Zoltánnak.
Hajrá Vasas Kubal Akadámia!
2014.04.03. 00:00
Vasas Kubala Akadémia (Vasas Akadémia Kft.)
H-1139 Budapest, Fáy utca 58.
Telefon: +3620/378-48-80
E-mail: info@vkla.hu