VKLA Hétköznapi hőseink: Ősz a Népligetben - Sinkovics Gábor újabb szenzációs írása a szív diadaláról

Azon a napon.
Az emberek lopva, óvatosan kémlelték az eget. Sütött a nap, de az időjósok már folyamatosan lehűléssel, hidegfronttal, az igazi ősz betörésével fenyegettek mindenkit. Ám ez a péntek még nyárias hangulatban telt, nyárias napsütéssel, szerelmetes hangulatú sétákra ingerlő pluszokkal. Ilyenkor szokták azt mondani a felkészült riporterek a televízióban, hogy "ideális labdarúgóidő van." És valóban, jókedvű fiatalemberek kocogtak ki a Ferencváros népligeti sporttelepének centerpályájára. A lelátón szokás szerint lelkes és - a futballozó gyerekük miatt végtelenül - büszke szülők foglaltak helyet és várták a kezdést. Várták a Fradi-Vasas rangadót. Az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szóltak, az FTC az élmezőny tagjaként várta a mérkőzést, míg az angyalföldi csapat - meglehetősen gyengén kezdve a szezont - a tabella végén kullogott. De a Fradi ellen játszani olyan, mintha több marék fehérjét, nyolc tabletta modern összetételű doppingszert kapna a játékos. A Ferencvárost legyőzni, különösen a saját pályáján, léleksimogató élmény. A kubalás fiúk is ennek szellemében kezdtek hozzá a melóhoz, tették a dolgukat becsülettel, sőt, meglepő magabiztossággal. A ferencvárosi szülők nem kis meglepetésére pedig az első félidő végére már kétgólos előnyt szerzett a Vasas.

Olivér mindezt a kispadról leste. Úgy izgult a cserejátékosok között, hogy majd kiugrott a szíve.
A szíve, amelyet tavalyelőtt műtöttek.

A félidőben melegítettek a Vasas tartalékjai, lábról lábra szállt a laszti, miközben a nap még kitartóan verte vissza a közeledő felhők és a lesben álló ősz támadásait. Csinos, fiatal fruskák nézték, ahogy a fiúk gyönyörű piros-kék szerelésben a zöld gyepen ügyeskednek. Azokban a pillanatokban, kétgólos kubalás előnynél jó volt, nagyon is jó volt Vasas-futballistának lenni. Pedig az U17-es csapat valóban gyengén kezdte a szezont, ahogy mondani szokták: bentragadt a rajtnál, és ahogy teltek a hetek, úgy lett egyre elviselhetetlenebb, idegesítőbb, lélekrombolóbb a kudarcsorozat. Nem csoda, hogy a Fradi elleni meccsre egy alaposan felturbózott, elszánt és mindenáron győzni akaró piros-kék gárda készült. Nem volt ez valamiféle süket duma, andalító közhely, előbb Rédling Kevin, majd Horváth Milán vette be a zöld-fehérek kapuját. Tóth László, a csapat lelkes és kellően szigorú edzője óva intette tanítványait a lazaságtól. Azt kérte, szinte követelte fiaitól, hogy a folytatásban még és még és még tegyenek rá egy lapáttal!

Azon a napon.
Olivér azt gondolta, kimarad a jóból. A szünetben átfutott a fején, hogy talán becserélik és épp a Fradi ellen bizonyíthat újra, hogy igenis a kezdőcsapatban a helye, és hogy nem volt véletlen, amiért korábban ő viselhette a csapatkapitányi szalagot. A társak, a többiek választották meg, óriási megtiszteltetésként élte meg mindezt. Azt gondolta magában, a sors belecsípett, belemart, megijesztette őt korábban, ám most úgy tűnik, ezzel próbálja meg kiengesztelni.
Nem volt benne félsz, egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy valami baja lehet.
Pedig ha valakinek a szívével volt gond, az megijedhetett volna, hiszen megannyi borzalmas pillanatot örökítettek meg a kamerák a profi labdarúgás világából, és akkor még nem beszéltünk azokról a drámákról, amelyek amatőr meccsekről érkeznek.
Olivér makkegészségesnek hitte magát, amikor a Vasas Kubala Akadémia terheléses szűrővizsgálatán kiderítették, hogy szívritmuszavara van. A futópadon izzadt, amikor a műszer jelezte, hogy valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel. Onnantól kezdve felgyorsultak az események, különböző vizsgálatokat végeztek el rajta, megkapta a 24 órás EKG-készüléket is, majd az orvosok megdöbbenve látták, hogy a terhelés során 240-es a pulzusa.

Vagy abbahagyja a futballt vagy vállalja a műtétet…
Ezek voltak a lehetőségek. Olivér nem gondolkodott sokat: a SOTE-n végezték el a beavatkozást, a lágyékán keresztül juttatták fel a katétert a szívéhez, ahol csak többszöri próbálkozás után sikerült a "kiégetés".
Végig ébren volt.
Egy hétig feküdt, mert a fájdalomtól képtelen volt lábra állni. Nagyjából két hónapot kellett kihagynia. Újabb és újabb vizsgálatok következtek, míg azt mondták neki az orvosok: mehet vissza a pályára!

Azon a napon.
A Vasas a második félidőben is jól tartotta magát. Még úgy is, hogy akkor már jó ideje emberhátrányban játszott egy kiállítás miatt. Aztán a spori a Fradiból is zuhanyozni küldött valakit, de a hazaiak rohamoztak – és szépítettek. A Ferencváros mindent elkövetett az egyenlítésért. A kubalás legények pedig keményen védekeztek. Nagyjából öt perc lehetett hátra, amikor Tóth László intett Olivérnek, hogy jöjjön és álljon be. Még mindig 2-1-re vezetett az angyalföldi csapat, és a levegőben lógott az egyenlítés, amikor Olivér hihetetlen elszántsággal a pályára kocogott. Nem sokkal később egy hosszú indítást kapott: a jobb szélen helyezkedett el, sprintelt, mintha az életéért futna, majd a nagy vágta végén - a 16-os vonaláról, a jobbösszekötő helyéről - laposan a kimozduló kapus mellett a rövid, bal alsó sarokba helyezett.
Góóóóóóóóóóóól!!!

A kiáltás szinte kiszakadt belőle, miközben a társai egy csapatként rohantak hozzá, ölelték, ugrottak egymás hátára, egymásba kapaszkodva... Olivér szemébe könny szökött, mintha a Forrest Gump című film végét nézné újra. Azokban a pillanatokban ő volt a világ legboldogabb embere.
A mérkőzést a Vasas 3-1-re nyerte meg.

Azon a napon.
Ősz Olivér, a Vasas Kubala Akadémia még nem egészen 17 esztendős növendéke már pontosan tudta, hogy erre és csakis erre vágyik az életében: Vasas-mezben győztes találatot szerezni vagy legalábbis győztes csapatban szerepelni.
Ősz Olivér, immár túl az első komoly erőpróbán - és túl egy bokasérülésen - újra szeretne állandó csapattagként pályára lépni, mert azt mondja, minden nap élmény a számára. Még akkor is, ha az Akadémiának valami egészen elképesztő, megmagyarázhatatlan módon nincs saját - vagy legalább kölcsönbe kapott - normál méretű füves pályája. A ketrecben tréningeznek, a műfüvön játszanak. De nem panaszkodnak… És ezt nem lehet elégszer leírni.
Pedig ezen a helyzeten változtatni kell, mert ők a Vasas jövője! Olivér és a többiek! S, ha egy fiatalember élete legnagyobb élményeként szinte sírva ünnepli a Vasas-mezben szerzett gólját, azt egy klubnál igenis meg kell becsülni! Mert a ragaszkodás, a címer szeretete többet, sokkal többet jelent, mint tucatlégiósokat vagy hazai vándormadarakat nézni és velük feltölteni a keretet.

Azon a napon.
Az ősz a Népligetben látszólag még csak epizódszerepet kapott.
De a vasasos fiúk pontosan tudták, az Ősznek is megvan a maga szépsége.

2019.11.07. 11:47

Vissza